A következő címkéjű bejegyzések mutatása: saláták. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: saláták. Összes bejegyzés megjelenítése

2010. július 11., vasárnap

saláta, édeskömény és banán
















most, hogy egyre több a hazai gyümölcs, nem nagyon eszem már banánt, tulajdonképpen csak ha fagyit csinálok. de most ahogy álltam az édeskömény felett, milyen gyümölcsöt is tennék hozzá szívesen.. ez akadt a kezembe, és nem volt rossz választás.

egy kisebb édesköményhez hozzátépkedtem pár levél salátát, rászórtam a kömény zöldjét (jó sok volt) és csepegtettem rá egy kevés citromot. rákarikáztam 2 banánt - ennyihez mehetett volna nyugodtan több édeskömény és saláta is, de kevésbé zöldpártiaknak pont jó arány.

közben eszembe jutott, hogy keleti tanok szerint egy étkezés alatt minden alap íznek (édes, savanyú, sós, keserű) szerepelnie kell. véletlen egybeesés lenne, hogy ha az ember gyümölcsöt salátával eszik, ez is megvalósul (gyümölcsök: édes-savanyú, levelek: sós*-keserű)?

* a leveleket, zöldségeket egy idő után az ember önmagában sósnak érzi - a sóval is az ásványi agyagokat próbáljuk pótolni, ami a zöldfélékben tökéletes összetételben adott.

2010. július 7., szerda

mai vacsorám..



















leülni a földre egy nagy fej salátával és egy fél dinnyével.. mennyország! levélbe csomagolt kis falatkák, csöpögő dinnyelé: ott vagyok, ahol lennem kell.
nem tudom leírni, teljesen banális. élőnek érzem magam.

ettetek gyerekkorotokban meztelenül, kézzel-lábbal-harapdálva görögdinnyét a kertben? úgy hogy a lábujjatokig csorgott le a dinnyelé? na ez az.
tudjátok, milyen érzés évekig reménytelenül harcolni a manipulált, vegyszerezett, tisztított, finomított, ízesített, tartósított, sütött-főzőtt-szárított, csomagolt, szállított, tárolt (...) élelmiszerek ellen? és egy gondolattal eltörölni a háborút? na ez az.
elválaszthatatlan egységet érezni a természettel? hát ez az.

minden flanc és csicsa nélkül.. de annál nagyobb hálával.

2010. július 3., szombat

dinnyesaláta



















ehhez fűzök némi magyarázatot: nézegettem dr graham étrendmintáját, miheztartás és ötletmerítés végett. (a könyv címe 80/10/10, rövidítve 811. a böjti bejegyzésekben már említettem, de nem térek ki a részletekre, mert elég hosszadalmas lenne, és többen ismeritek is.. talán később, ha már lesznek gyakrolati tapasztalatok)
ám az egész könyv elolvasása után sem teljesen egyértelmű, hogy a zöld levél fogyasztás tulajdonképpen mit takar. mármint mennyiségileg. mert még engem is megdöbbentett, mennyire sokat.. kábé fél kiló zöld levelet naponta. ez mondjuk két nagy fej sajáta, vagy egy nagy zacskó spenót.

eddig azt gondoltam, a zöld szükségletemet kielégítik a reggeli turmixok. hát, eszerint körülbelül a negyedét. ha viszont a turmixban túl sok a zöld, kifejezetten pocsék íze lesz, akkora mennyiségű turmixot meg a fene akar meginni, amibe ennyi levél elfér.
az olajokat már rég kiebrudaltam a konyhából, és a 811 szerint az olajos magok mennyisége is olyan kevés, hogy a korábbi salátaönteteket nagyjából el is lehet felejteni.. de akkor mi legyen??!!
(azért ne kapjon senki a fejéhez, hogy fanatikus lettem.. a 811-et sem szándékozom birkamód követni, mindössze érdekel, működik-e. ehhez pedig nagyjából követni kell a kijelölt utat)

dr graham is használ gyömölcsöt a salátákban, így gondoltam, teszek egy próbát..
hát, mit mondjak. azt azért tényleg nem gondoltam volna, hogy a dinnye JOBB salátával, mint saláta nélkül! komolyan. két szelet dinnyével le is csúszott egy szép nagy fej sali.
a zsenge, roppanós, picit kesernyés saláta tökéletes párja az édes, lédús gyümölcsnek. mmm..
nem, nem kell lemondanom a gasztromániáról!!! :D

2010. március 24., szerda

édeskömény saláta avokádóval













édeskömény salátával készültem a potluckra, meg is vettem a köményeket, de elmenni már nem jutott időm. megmaradt a csomó kömény, és szinte véletlenül született egy új recept, ami talám még jobb is mint az előző.. :)
időnek még mindig szűkében vagyok, a fotó is csak úgy sebtiben kattant el.. de előbb utóbb majd a művészkedésre is futja

hozzávalók:
1 nagyobb édeskömény gumó
1 kisebb puha avokádó
sok-sok-sok friss aprított kakukkfű
zellerszár (opcionális)
sok citromlé
só
esetleg pár csepp méz

az édesköményt tisztítás után félbe- a torzsáját pedig kivágtam, majd hosszában félujjnyi csíkokra, keresztben pedig vékony szeletekre vágtam (így apró vékony négyszögletes szeletkéket kaptam, ez a képen nem látszik olyan jól). alaposan meglocsoltam citrommal, rászórtam a felaprított zöldjét és a kakukkfüvet, megsóztam. zellerszárat is vágtam hozzá, de ennek most nem volt nagy jelentősége. rákanalaztam az avokádót és jól összekevertem, így az avokádó öntetfunkciót is kapott. pici méz is feldobja, de ez is elhagyható.

2010. február 20., szombat

édeskömény saláta
















ez a saláta megint magos öntettel készült (bár kevéssel) de így nálam kitesz egy főétkezést. az édesköményt nemrég fedeztem fel, és rögtön felvettem a repertoárba. friss, roppanós és lágy, finom aromája van.

hozzávalók:
1 kisebb édesköménygumó
1-2 nagyobb zellerszár
2 kk tahina
citrom
só
víz

az édesköményt megtisztítottam, levágtam a szárát és kivágtam a torzsáját. a zöldjét apróra vágtam és félre tettem, a gumót pedig nagyobb kockákra vágtam. rávagdostam a zellert is, ennél kicsit kevesebbet, de nagyon jól ment hozzá, legközelebb legalább 2 nagy szárat belevágok. meglocsoltam citromlével, és összekevertem a félretett zölddel (keveset meghagytam a tetejére dísznek). a tahinát összekevertem pár csepp citrommal és annyi vízzel hogy híg krém állagú legyen. tálalni lehet külön-külön vagy összekeverve is.

2009. december 13., vasárnap

saláták



















beleestem abba a hibába hogy mindenféle ételkölteményeket meg édességeket pakolok ide és az egyszerű - persze talán nem túl érdekes - hétköznapok rejtve maradnak..

az efféle saláták például:
fél fej lollo saláta
napraforgócsíra
mézes tahina öntet

a tegnapi salátámba brokkoli szára is került, máskor uborka, cukkini, zellezszár, lila lollo vagy tölgylevél saláta, petrezselyem.. ami épp van itthon. öntetnek néha csak pár csepp citromlevet, pici sót, ritkán tök- vagy lenmagolajat használok.

2009. december 7., hétfő

avokádós uborkasaláta

kép nélkül mert nem valami fotogén.. de annál finomabb. most ő a sztár!

hozzávalók:
egy közepes uborka
egy avokádó
cirtomlé
só

az uborkát lereszeltem (lehet kicsi vagy nagylyukú reszelőn is) rákanalaztam az avokádót. megsóztam, rácsavartam majdnem egy fél citrom levét.. és ennyi. valószínűleg turmixolva, krémnek sem lenne rossz.

2009. november 25., szerda

brokkoli és tökmagolaj..











az előző két bejegyzés után elindultam valami ebédet készíteni, és annyira jó lett hogy fel kell tennem ezt is.. meg aztán azért is, mert a brokkoli nagyon finom és nagyon egészséges, de nyersen eddig csak a magszószos verzió ment, és mostanában kicsit sok magot eszem így ki kellett találni valami mást. az olajnak sem vagyok nagy barátja (tulajdonképpen a magokat használom helyette, tekintetbe vége a táplálékok eredeti állapotát és azt hogy talán így mégis kevesebb zsiradékot veszek magamhoz. ez végül mégsincs így, mert rengeteg olajos magot eszem) az olajjal most azért tettem kivételt, mert kaptam egy üveg saját készítésű tökmagolajat az unokatesómtól (köszi Dani!). nagyon erős illata és aromája van, így egészen kevés is elég belőle..

hozzávalók:
brokkoli
cukkini (elhagyható)
kevés áztatott dió (ezt perverz módon képes vagyok megpuceválni a vékony barna héjától is ami rengeteg időt vesz igénybe de nagyon finom!!!)
szójaszósz vagy só
tökmagolaj

a brokkolit apró darabokra vágtam. az egészen vastag szárát is bele szoktam tenni - karalábé íze van, komolyan! - vékonyan meghámozva. a cukkinit kis kockákra vágtam, és szórtam rá egy picike apróra tört diót (tökmaggal, napraforgómaggal is finom). végül megöntöztem egy pici tökmagolajjal. aki nem bánja mehet rá több is, én ehelyett egy kevés szójaszószt tettem még hozzá. nem kevertem össze előre, így hol a szójaszósos, hol a tökmagolajos íz volt erősebb.

2009. szeptember 9., szerda

céklasaláta

















letudtam a kiállítást. a zizi és rohanás után most fellélegezve molyolok a konyhában. többnyire nyersen.

hozzávalók:
1 közepes cékla
2 alma
citromlé
2 kk tahina

a nyers ételeknek megvan az az előnye, hogy még az eddigi minimál kajáknál is gyorsabban elkészülnek:
a céklát és az egyik almát ledaráltam a mixer aprítójában, azután kozzákevertem a citromlevet, a tahinát és a másik almát felkockázva.

2009. augusztus 15., szombat

sárgarépasaláta



















nem hangzik valami bonyolultan, nem is tartott órákig elkészíteni. az íze viszont egyszerűsége ellenére is különleges.

3 nagy répa
fél citrom leve
1/2 kisnalál méz
hántolatlan szezámmag

a répát finomra reszeltem és leöntöttem a mézes citromlével, gyorsan, nehogy megbarnuljon. elég kevésnek tűnt a szósz, de így nem nyomta el a répa ízét. a kesernyés, roppanós szezám a ráadás.