A következő címkéjű bejegyzések mutatása: böjt. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: böjt. Összes bejegyzés megjelenítése

2012. április 26., csütörtök

afterlé

első pár napban sikerült tartani a fokozatosságot: először csak a gyömölcsöket ettem egészben, a zöldeket még facsartam (bennük több és durvább a rost) aztán második-harmadik nap jöttek a levelek és a spárga. ezután kicsit összefolytak a dolgok, mert ahogy elkezdtem avokádót enni, a magokkal nem voltam már olyan óvatos. nem bírtam tovább, annyi ötletet halmoztam fel időközben, hogy fejest kellett ugrani a konyhai alkotásba.. ezzel rendesen átléptem a mértékletesség határát, de nem akarok semmit véresen kolyan venni. nem vagyok aszkéta.
a böjti felhőtlen boldogság, szabadságérzés megmaradt, ami kimondhatatlanul jó. a kajadömping megállt a nyers határon. nem érzek különösebb kísértést hogy nekiessek a régi kísértőknek, nem hoz zavarba a kenyér, pogácsa, sütemények. az eddigi böjtök után ennek az ellenkezője volt jellemző, és bár kicsit túlzásba vittem ezt-azt, úgy érzem, jó eséllyel pályázom most az egyensúlyra.
egyelőre sós és édes téren is megcsinálok minden nyers őrületet, és mivel ezek részben alternatívái a sült kísérteteknek és mert annyira belemerültem az ötletek megvalósításába, eszembe sem jutnak a nem nyers/nem vegán régiségek.

érdekes a só kérdés: egyszer azt olvastam valahol, hogy a sóról nagyon könnyen le lehet kattanni, egy hétig nem eszik az ember, és már nem hiányzik. hát én ezzel szemben az egész böjt alatt kívántam valami sósat, hiába ittam meg a rengeteg zöld lét tele ásványi anyagokkal. és ahogy elkezdtem enni, rögtön hiányzott a só is. a salátákat nem sózom, de a sós rágcsák nagyon jól esnek.

ebben a kis összevisszaságban az alap és kedvenc kaja változatlanul a saláta. végre vettem egy szép üveg salátástálat a - legnagyobbat, ugyanekkora a családi salátástálunk hehe - és ezt tele is rakom egy átlag ebédre/vacsorára. általában lecsúszik napi két nagy fej saláta, amit vagy elrágcsálok magában/gyümikkel, vagy lesz belőle valami salátakreáció: spárgával, csírákkal, almával, mazsolával, vagy édesköménnyel, esetleg grapefruittal.. mmmmmm
a lédús gyömülcsök miatt egyáltalán nem hiányzik rá semmiféle öntet, úgy jó az egész, ahogy van. nyamm.

a lóhere és mungóbab mellett hajdinát is csíráztattam, amiből ma sokcsillagos müzli készült hirtelen felinduásból.. került bele banán, pici méz, mazsola, mandulatej és kakaótöret, wow.. leírhatatlanul jól esett, pedig eddig nem nagyon csináltam ilyesmiket. de azt hiszem, rendszeresítem a mandulatejet is, mert ez így teljesen kielégítő volt, és a mandulaliszt is jól fog jönni a kekszekbe.
(a hajdinából granolát készültem csinálni, és eltenni egyebekhez aszalva, de frissen sokkal jobb!! najó.. azért aszalódik egy második adag müzliszelet belőle, nem bírtam megállni :P)

remélem hamarosan sort kerítek a fotózkodásra is, megérdemlik a saláták és a többiek is. addg is egy kis izelítő, mi volt eddig:
· bbq és zöldfűszeres grissini, spenót chips (sós és édes (!) is)
· chocolate chips (kísérlet, későbbi receptekbe)
· sokmagos almás-vaniliás müzliszelet, és gojis-fahéjas párja
· szüleim vendégeinek egy spárgás almás saláta és desszert: vaniliás mandulatorta rózsavizes eperfagylalttal (ezt reprodukálnom kell, mert nem volt időm lefotózni.. 5 perc alatt eltűnt)
· és most pihen a hűtőben a következő desszert.. többet nem árulok el :D

2012. április 17., kedd

30

talán valami ünnapélyeset kellene írni, de legyen inkább minden nap ünnep. legyen inkább ez a nap, vagy a következő olyan, mint a többi; szeretném, ha ez az átmenet lágy lenne, és a tudatában maradnék, hogy lényegében nem változik semmi. maradjon az egyensúly, a tudat a középpontban, a figyelem, a tisztelet, és az okos mértékletesség a test és szív hangját követve.

köszönöm a támogatást azoknak, akik mellettem voltatok az úton, és Ginának külön, hogy felbujtott és együtt böjtölt velem. végtelenül hálás vagyok ezért a csodálatos utazásért, átvarázsolt kívül-belül.
tartsatok velem ezután is, a folytatás még izgalmasabb lesz!

2012. április 15., vasárnap

ebédidőben
























így fest egy áltagos böjti ebéd/vacsora. a színe nem mindig vonzó, valahol a zöld és a barna között.. de az íze, mmm.

ma reggel a natúr spenót lét teszteltem (eddig került bele mindig kevés sali, petrezselyem, csalán, pitypang..). már meg se lepődtem, hogy sem az illata, sem az íze nem zavart, sőt.  a zöld levek lehet, hogy bekerülnek néha a böjt utáni étrendbe is :)

hála

az az érzésem, egyre kevésbé szól ez a böjt a testi tisztulásól.

eleinte főleg a testi változásokra voltam kíváncsi, figyeltem, mikor történik már valami érdemleges változás. logikusan átgondoltam és tudományosan megmagyaráztam, megterveztem az egész folyamatot, de igazából azóta is inkább olyasféléket tapasztalok, amiket ha nem figyel nagyon az ember, valószínű nem vesz észre. (persze nem árt nagyon figyelni, mert ezek azért jelentős változások.)

de materiális csodák nélkül is végtelenül hálás vagyok ezért a böjtért. olyan dolgokat látok most tisztán, és legfőképpen élek meg pozitívan, amik régóta zavarják az egyensúlyom. mindez nem történt volna meg egy hét alatt, és nem tanultam volna valódi jelenlétet és türelmet sem.
a hosszú távú böjt ötlete már az elején részben azért fogott meg, mert ez a periódus elég hosszú ahhoz, hogy az ember valóban elengedje a dolgait. eleinte olyan beláthatatlannak tűnt, hogy nem tudtam volna úgy belefogni, hogy számolom a napokat. szörnyű lett volna, ha nem csak az a nap, az a pillanat létezik, ami éppen van. 

és most egyensúlyban érzem magam, pontosan a középpontban. sosem láttam még ilyen világosan a céljaimat, önmagamat, a szabadságomat és felelősségemet, és nem éreztem még ilyen örömöt és erőt, hogy egyedül járom a saját utam, hogy nincs szükségem senkire és semmire.
ezek mind olyan dolgok, amiket régóta tudok, mégsem éltem meg teljesen.

és azt hiszem, éppen ez elől az erő elől menekültem. ez olyasmi, amit nem szeret az egó. persze hogy nem, mert értelmét veszti benne, megsemmisül.
a szabadság, amire mindig vágytam, amiért mindig küzdöttem: ugyanaz ami elől menekültem. 

a böjtnek nemsokára vége, és várom a kihívást, hogyan fogom használni az alatta megtapasztalt türelmet és hozzáállást. hogyan fogok élesben reagálni a megszokott játszmákra, hogyan fogok változtatni a programon.

2012. április 13., péntek

reggeli
























egy átlagos böjti reggeli: narancslé fahéjjal és zöldekkel, ma saláta, spenót, petrezselyem és csalán.
korábban összekevertem az egészet, de hétfő óta szerelembe estem a zöld levekkel. és azt a furcsa felfedezést tettem szerdán, hogy a lé bársonyos sós-édessége a tejre emlékeztet (amit csak életem egy nagyon rövid periódusában szerettem), és a szaga ugyan változatlanul zöld, az ízén már egyáltalán nem érzem, ami korábban úgy zavart, ellenben..
lehet hogy magtej helyett zöld tejet fogok készíteni eztán, csak sűrűbben.. hmm.. banánturmix? :D

2012. április 9., hétfő

22.

-ik nap :)

egy kicsit írok a belső folyamatokról.
aztán majd egy keveset gyakorlati dolgokról is.

a múlt hét második fele megint gyöngébben telt. ez különösebben nem tűnik nagy problémának, de abból a szempontból rossz, hogy nincs energiám mozogni - ami eléggé hiányzik - és általában kevesebb a motivációm bármihez. ettől aztán az egész böjttel kapcsolatban is kevésbé vagyok lelkes.

olyan érzésem van, mintha egy ásatást folytatnék magamban. egyre mélyebb és mélyebb rétegek jönnek elő, testi, lelki szinten egyaránt. a böjt miatt alapvetően sokkal fókuszáltabb, nyugodtabb állapotban vagyok, és tudom kívülről szemlélni a folyamatokat, ami lehetővé teszi, hogy az egészen finom változásokat, történéseket is érzékeljem.
már a hét elején volt egy furcsa lelki hullám, aztán a csütörtök is érdekes volt, amiről a múltkor írtam. végül egész 7végén gyöngébb voltam és nyűgösebb, és furcsa módon elkezdtem éhes lenni és megkívánni mindenfélét, egyszerűen nagyon úgy éreztem, hogy már szeretnék enni, ami új volt, és egy kicsit nyomasztó. de mintha valami mélyebbről felszabaduló rétegekből kerülnének elő ezek a dolgok, nem a jelenlegi helyzetekre adott válaszként. ingerültség, türelmetlenség, vágyak mintha régi dolgok lenyomataiként, elavult sablonokként kerülnének elő, az éhség, fáradtság, testi érzetek pedig a tisztulási folyamat következtében: hullámzó gyöngeség talán az éppen előkerülő méreganyagok miatt, a zöld levektől való időnkénti irtózás az erős tisztító hatásuk miatt, vagy különböző ételek utáni vágy az ahhoz főződő testi-lelki kötődés miatt.. illetve amiatt, hogy talán most engedődik el.
ma reggelre az összes ilyesmi elmúlt, és legnagyobb megdöbbenésemre a reggeli natúr spenót-saláta lé annyira ízlett, hogy magában ittam meg a narancslé nélkül. eddig undorom volt a natúr spenótlétől. tegnap még féltem, hogyan fogom bírni a húsvéti családi banzájt a sok finomsággal, ha a hétvégén már ilyen nehezen bírtam a böjtöt.. de elhatároztam, hogy tovább gyakorlom a csütörtökön bevált szagolgatós-szemlélődős attitűdöt, és türelmet. de mára egyáltalán nem kívántam már semmit, pedig szuper, gyönyörű házi sütik voltak, még reformosak, vegánok is. már annyira ránézésre sem hatottak meg, de megszagolgatva megállapítottam a legjobban kinéző tortáról is, h "cukorszagú" és egyáltalán nem kívánom. ez nagyon meglepő tapasztalat volt, mert ugyan voltam már olyan periódusban, hogy minimális cukormennyiségtől is megfájdult a fejem, de mostanában egyáltalán nem ez volt a jellemző.
úgy érzem, hogy a hétvégén valami nagyon átfordult, megváltozott.

egyre szabadabban érzem magam testileg-lelkileg. nagyon kiváncsi vagyok, hogy lesz majd a böjt után, mert jövő héten, vagy 30 nap után azt hiszem elkezdek enni, ahogy eredetileg terveztem.
most úgy érzem, hogy van annyi erőm, és történt annyi változás, hogy könnyebb lesz megtalálni az egyensúlyt a böjt után, ami tulajdonképpen a cél.. de ez a jövő zenéje. ez az időszak pont a jelenre segít koncentrálni, anélkül tekinteni a jelen pillanatra, h a tegnaphoz vagy a holnaphoz viszonyítanám.
ettől függetlenül a héten át szeretném gondolni, hogyan töröm majd meg a böjtöt, minél pontosabban figyelembe véve a lehetséges reakciókat, és terveket készíteni, hogy a böjt alatti tapasztalatokat használva a régi sablonok helyett újakat tudjak használni, és megtörténjen a valódi változás. valószínűleg ez elég nagy figyelmet és türelmet igényel majd, nem árt rá felkészülni.


és akkor egy kicsit még a gyakorlati dolgokról.

az ugye alap, hogy a leveket frissen, nyersen, bio alapanyagokból készítem. fontos, hogy minél frissebben, mert nagyon hamar oxidálódnak, legjobb rögtön meginni őket, de persze adódik úgy, hogy pár órával hamarabb kell elkészítsem, mielőtt elmegyek itthonról.
a lékészítésnél a legigénytelenebb módszer vált be: turmixolok és szűrök. ez praktikus, mert semmi extra nem kell hozzá csek egy mezei turmixgép, bárki nekiláthat. kell hozzá némi gyakorlat, de aztán ez a leggyorsabb és a leghatákonyabb. tudnék erről is elég sok hasznosat írni, de most nem teszem, viszont kérdezzetek bátran.

a menü:
ez főleg attól függ, hogy mi a szezonoális, és mit tudok a legolcsóbban szerezni a biopiacon. mivel a gyökérzöldségeket egyáltalán nem kívánom, más meg most nincs, maradnak a gyümölcsök és a zöld levelek. a gyümölcsök fedezik az energiát és nagyjából inkább a vitaminokat, a zöld levelek pedig főleg az ásványi anyagokat, és ellensúlyozzák a gyümölcsök cukortartalmát - ez utóbbi a vércukorszint és a sav-lúg egyensúly miatt is megszívlelendő, erősen ajánlott a napi min. 1kg zöld levélféle. hasznos még a citrom a lúgosítás, a fahéj a vércukor-egyensúly, az anyagcsere és még számos pozitív hatása miatt, és gyömbért használok még, ez emésztés segítő, amellett, hogy változatossá teszi az ízeket.
amúgy a napi menüm elég unalmasnak tűnhet, mégis valahogy mindig más, és nem unom meg:
· reggel egy liter ihatóan forró vízzel indítok, 1 citrom levével. ez alaposan átpucol, lúgosít, és elindítja a napot.
· aztán jön egy kis virágpor, ez a kedvenc csemegém, a nap fénypontja, amellett, hogy szémos jó tulajdonsága és hatóanyaga van.
· reggelire 4-5 narancs jön spenóttal (a narancsot külön facsarom és szűröm szitán, aztán turmixolom-szűröm a spenótot kis vízzel, kiegészítve néha salátával, petrezselyemmel) ez általában összesen 6-8 dl. 
· a napi másik két adag levem alapja 2x3-5 alma és 1-1 saláta (ezt már együtt turmixolom, mostanában csalánnal (vér- és vesetisztító) és pitypanggal (májtisztító) vagy mással. ehhez jön még néha citrom, néha gyömbér, fahéj vagy ezek kombinációja, + 2-3 dl víz a turmixolás miatt) általában egy adagból cirka 1 l lé lesz. 
·  aztán még bármennyi víz vagy gyógytea, én általában napközben elvagyok a levekkel, és este iszom még fél-1 l valamit. elvileg minden stimuláló cuccot el kellene hagyni, még a zöld teát is, de az 1000teaházas japán zöldteák ízvilágát annyira kívántam néha, hogy ennyi engedményt tettem. meglepően erős hatása van különben ebben a szituban, olyan mint 3 dupla kávé :D szóval érdemes óvatosan.

mára ennyi. 

2012. április 5., csütörtök

még mindig zöld levek

elhagytam a harmadik hét közepét.

ez többnyire már egyáltalán nem megdöbbentő. korábban hatalmas dolognak tűnt az egy hétnél tovább tartó böjt, de most már a gondolat is egészen természetes.. a böjtölés maga már a második héttől teljesen hétköznapivá vált: felgyorsult a lékészítési procedúra, és bele is épült a mindennapokba, más pedig ezen kívül nem igazán zavart.

persze vannak azért nehezebb pillanatok: néha, mivel nincs se pénzem, se időm elegendő levet gyártani, azért elfogy az energiám. ez részben pozitív, mert szándékom is a tartalékok mozgósítása, ugyanakkor szeretném elkerülni, hogy a szervezetem takarékra állítsa magát. az a sejtésem, hogy ez a tisztulási folyamatokat is lassítaná, amellett, hogy az anyagcsere lassulása és a takarék üzemmód más szempontokból sem optimális. (de végülis úgysincs pénzem többre, tehát ez nem igazán kédés :)

az evés élvezete. a leveket is nagyon élvezem néha, bármilyen egyszerűek is (ja, később írjam le miket is) mégis az ételek megosztása, elfogadása egy trásaságban, az élmény, az ízek megosztása néha hiányzik. vajon ez hiányzik? vagy csak a puszta élvezet? vagy a megszokott menekülési útvonal?
ez folyton felmerülő kérdés vegaságom óta, mert általában ritka az olyan étel, amit elfogadnék/meg tudok osztani mint élményt, mint a közösség többi tagja. persze különbözni sem probléma.. igen, talán egyszerűen meg kellene tanulnom ezt másképpen látni, kezelni.
ez a böjt remek alkalom, és elég hosszú periódus arra, hogy végig mintegy külső szemlélőként figyelhessem ezeket a helyzeteket.
ma például táncon érzékeléssel: érzetekkel, hangokkal, szagokkal, majd ízekkel foglalkoztunk, ami egy kis lakomába torkollott, mindenki hozott valami különlegeset. ez számomra elég nagy kihívásnak tűnhetett, közben hihetetlenü érdekes volt csak szagolgatni, szemlélődni, és kicsit másképpen, mégis teljességében befogadni az élményt.
ugyanakkor hihetetlen türelemre tanított, és tanít az egész böjt. sokkal jobban látom az életem hétköznapi párhuzamait: szokásokat, reakciókat, játszmákat, vágyakat, projekciókat.. és minden, ahogy ez a böjt is, olyan hihetetlenül viszonylagos. nem nehezebb vagy könnyebb lemondani valamiről, ami után vágyódom, vagy ami megszokott volt, csak egy másik minta, egyszerűen amiatt tűnik nehéznek, hogy új.
a böjt sem képez űrt vagy hiányt, hiszen az üresség helyét mindig elfoglalja valami más. bizonyos dolgok lemondással járnak, ellenállásba ütköznek, miközben sok más könnyebbé válik. míg egy hétköznap, amikor nem húzok határokat, azt könnyebbségnek élem meg, de ez magában hordozza ömnaga korlátait, következmányeit. mindig egyensúly van..

2012. március 30., péntek

dzsúzolás

az elmúlt fél év igen kaotikus volt, igyekszem megérkezni. hogy hová is az jó kérdés, tulajdonképpen ide: a jelenbe, az utamra, ahol vagyok - csak néha nem veszem észre.

közben az asztalra is került sokminden, amit nem tartok igazán odavalónak, de amíg az ember lelke nincsen rendben, nehéz talpra állni.. bármi is legyen az, ahol rendszerre, önfegyelemre, kitartásra van szükség. nekem a kaja a pótcselekvésem, ezt meg kell tanulni kezeni.

most, hogy kezd kiderülni az ég - szó szerint is, mert az első napsugarak belülről is átmelengettek - kezdem összeszedni magam. a nagyböjt kezdetével elhatároztam, hogy meghúzom a bűvös cukor és tejtermék határt - ezeket újra és újra elhagyom, de újra és újra visszatérnek mint a hivatlan vendégek, miközben tudom, tapasztaltam hogy nincsenek rám jó hatással semmilyen téren. ezzel együtt, ugyan nem tartozott a böjti fogadalmak közé, de a kenyér is kikopott a menüből.

és most érkeztem el a bejegyzés valódi témájához.
gondoltam, jó lenne valamiféle tisztítókúrát csinálni, ami testet, lelket, elmét kitakarít, aztán szépen belefolyik egy hétköznapi egyensúlyba, de nem tudtam hol kezdjem és mi lenne a jó. aztán egyik nap egy barátnőm hívott, tartsak vele a léböjtjében. miután átküldte Angela Stokes írását erről a lékalandról, egyre lelkesebb lettem.
dióhéjban a lényeg, hogy mivel a napi energia és tápanyagigényt fedezi az elfogyasztott sok-sok lé, és az emésztéssel a rostok nélkül alig kell bajlódnia a szervezetnek, lehetősége van a teljes átalakulásra és megtisztulásra a kúra 3 hónapja alatt.. és vélhetően hasonló a hatása a gondolatokra is.
mielőtt valaki megijedne (engem is beleértve) nem köteleztem el magam a 3 hónpra. tart, amíg tart, amíg jól esik, amíg bele tudom építeni az életembe. előirányoztam azért egy hónapot, ez alatt az idő alatt már történhetnek változások, van időm megfigyelni a folyamatokat, látni, hova futnak ki dolgok.

először a legnagyobb kihívás a napi 2 óra maszatolás volt, ami a 3 liter lé előállításához kellett. ez részben felgyorsult kicsit, részben rájöttem, hogyan tudom beépíteni a napjaimba. ezen kívül kicsit macerás még gyalog beszerezni a biopiacról a rengeteg zöldet és gyümölcsöt, alig fért a kezembe a 14 fej saláta, 2 kiló spenót, tyúkhúr, zellerszár stb, valamint 10-15 kg alma, citrom és narancs.

az első héten rengeteg energiám volt, pénteken futottam, vasárnap egész nap másztam és jól bírtam a felfelé sétát is. a hét vége fele ugyan elkezdtem nagyon nem kívánni a zöld leveket, ami nehézséget okoz, mert a napi adagot mindenképpen be kellene termelni a lúgosítás miatt, és hogy ellensúlyozza a gyümölcsök cukortartalmát (ami így rostok nélkül még veszélyesebb). ezen kívül furcsa, hogy pont a böjt kezdetére betaknyosodtam és elég lassan jövök ki belőle, még mindig köhögök és jobban fújom az orrom, mint szokásosan, de gyanítom, hogy ennek lehet összefüggése a tisztulási folyamattal.
kicsit zavar néha, hogy nem tudom mi zajlik a testemben, és vajon jó-e az, amit csinálok. de úgy döntöttem, csinálom és figyelek, különben sosem tudom meg. 

második hét elejére elmúlt a zöldutálatom, és maradt a sok energia, hétfőn és szerdán bringával közlekedtem már.
szerda estére viszont nagyon elfáradtam, és azóta se szedtem össze magam. most legszívesebben meg se mozdulnék, még szerencse hogy ma semmi dolgom és megtehetem, hogy csak itthon matatok. a zöldundor is visszatért, az a sejtésem, hogy ez összefüggésben lehet a detox folyamatokkal, ahogy az energiaszint csökkenése. a zöldek erősen detoxikálnak, és ez ellen kifejezheti ellenállását a szervezet egy kis fujjolással.. ez persze mind feltételezés, a kombinációkon, arányokon is múlhat, hogy mi ízlik, mi nem, és tény, hogy attól is lehetek gyöngébb, hogy most kevesebb levet ittam és többet mozogtam mint első héten.
türelem, figyelem, kitartás. izgalmas utazás ez.

2010. június 21., hétfő

utolsó és első nap

ma véget ért a böjt, ebédre ettem fél sárgadinnyét. úgy döntöttem, egy darabig (2-3 hónap) kipróbálom a 811-et, tehát főleg gyümölcsöket eszem, levelekkel és zöldségekkel kiegészítve, minimális olajos maggal. ez remek folytatása a böjtnek is, így erről már nem fogok írni, csak a tapasztalatokról, idővel.

a böjt utolsó napján körte-alma és uborka-paradicsom levet ittam. annyira erőre kaptam, hogy délután mászni is elmentem, és bár nem voltam nagyon erős, egész jól bírtam. ma reggel pedig futni is voltam, és nagyon jól érzem magam.
nem volt könnyű ez a hét, de megérte! :)

2010. június 19., szombat

hatodik nap

nos, azt hittem, innen már könnyebb lesz a dolog, de a tegnapi nap is tartogatott meglepetéseket. kedvesem kerti sütögetős partit szervezett, de a rossz idő miatt itthon, a lakásban tartottuk a bulit. a bevásárolt grillkolbász és szalonna így aztán a konyhában kötött ki, és míg a fiúk a teraszon iszogattak, ketten lányok nekiláttunk kisütni a szalonnát, kolbászt, hagymát, sztéket egy serpenyőben.. mmmm. úgy másfélóra után már nem nagyon kaptunk levegőt a vághatóvá sűrűsödött füsttől, aztán végülis lejutottunk a többiekhez mi is. nem mondom, hogy a legjobb formámat hoztam, őszintén szólva azt hiszem, elég morcos voltam már akkor. ücsörögtem még velük pár órát, aztán lefeküdtem aludni.
közben és később is azon gondolkodtam, mitől vagyok ilyen dacos. idegesített minden hülyeség. ez különben is jellemző, szeretnék is róla leszokni.. mégis megijesztett, hogy már egy bulit sem tudok élvezni. persze igaz, nem az én barátaim jöttek, meg a böjt, meg mittudomén.. de ez azért nem ilyen egyszerű. azt hiszem, az okozza igazán a feszültséget, hogy két szék közé kerültem. régen sokat buliztam, ettem ittam a többiekkel, és ez hozzá tartozott egy bulihoz. a régi, felszabadult énem pedig hiányzik. néha úgy tűnik, csak egyre jobban korlátok közé szorítom magam, és ahelyett, hogy ezzel javítanék a helyzetemen, csak megnezehítem a dolgom, és elszakítom magam a világtól.
böjt van, és ilyenkor kiélezett a helyzet, de amióta egyre tisztábban eszem, egyre kevésbé tolerálom az alkoholt is. ez talán egészséges, de szintén elszakít a társaságtól, amit sok esetben - milyen hülye szokás - az evés-ivás kovácsol össze..

talán csak az a baj, hogy éppen középúton vagyok, és ha már természetessé, a sajátommá válik ez az életmód, és egy kicsi toleranciát is magamra szedek, már nem okoz gondot, hogy jól érezzem magam egy hagyományos buliban sem. persze nem lesz már olyan vonzó a dolog, jó ideje nem az, de a társaság kedvéért néha akkor is elmegy az ember (például jövő szerdán.. ahh és ráadásul nem nálam lesz, nem az én konyhám fog tocsogni a zsírtól, nem az én lakásomat kell hónapokig szellőztetni, és nem az én vécémet hugyozzák körbe :)

ami a böjtöt illeti, tegnap sem voltam futni, és ma se csattanok ki az energiától, de azért nem vagyok nagyon gyönge sem.
tegnap alma-zeller levet csináltam, és mmmmmmm de finom volt, délután pedig uborkát paradicsommal.
ma a biopiac kimaradt a buli miatt, így egy ananász levét ittam délelőtt (igen, szezonális, helyi és bio.. de nem vagyok benne biztos, hogy rosszabb, mint a délafrikai dinnye vagy a török barack.. ) meglepően friss, érett és édes volt :)

2010. június 17., csütörtök

negyedik nap

huhh.. azt hiszem, életemben nem voltam még olyan gyönge, mint az utóbbi három napban. pedig a legutóbbi három napos böjtöt, előtte pedig egy hetet is remekül bírtam csak vízzel, és most ittam leveket. ez még a kedvemet is elvette, mert úgy terveztem, így egy kicsi mozgás is belefér majd..
már arra gondoltam, ezt nem bírom tovább, inkább abbahagyom az egészet és elkezdek gyümölcsöt enni. egy csomó mindent akartam csinálni, de felkelni se volt erőm, és ettől megőrültem. szinte még az olvasás is nehezemre esett, aludni viszont már nem tudtam többet: éber hulla állapot.. :)

közben kiolvastam 80/10/10-et, és nagyon kiváncsi lettem. talán azért is érdekel a dolog, mert bár sok mindennel szimpatizálok a könyvben, azért mégis elég szélsőségesnek tűnik. mindig az egyszerű és a természetes felé húztam, ezért sosem értettem egyet a gyümölcsNEMevéssel például, az olajevéssel szintén nem. az olajos magok már más tészta, az nagy kihívás. mert a 10% hihetetlenül kevés (5 meg aztán végképp, ha beleszámoljuk a gyümölcsök, zöldségek zsírtartalmát is. negyed avokádó, vagy pár szem mandula egy nap!!). egyrészt nem vagyok benne biztos, hogy tényleg ez a normális, másrészt ez a nyers édességeket is kilövi.
főtt ételt már rég nem ettem, nem is hiányzik, és bár sajtot meg mindenféle nassot sikerült enni a diplomaidőszakban, arról sem lesz nagyon nehéz lemondani. a kenyér szokott hiányozni, részben ezért is terveztem, hogy legalább 2-3 hónapig nem eszem, hogy lássam, valóban hiányzik-e (a sajt egy hónap után már nem). az édességek helyett meg gondoltam, ott rengeteg nyers csoda, amik első kóstolásra kiütöttek minden hagyományosat.. de most úgy állunk, hogy azt sem kéne. dilemma. igaz ami igaz, ezek is letompítják az embert, és ugyanúgy függővé tesznek.. megint ott vagyunk, ahol a part szakad. nem függeni persze nagyon nehéz, de a célom mindigis ez volt. azt az egyensúlyt megtalálni, ahol az ember már nem önmegtartóztat azért, hogy ne függjön. és ez még az egészségnél, a szuper fizikai kondíciónál, az ideális testsúlynál is sokkal jobban vonz.
ha nem próbálom ki, sosem tudom meg működik-e.
hát itt a legjobb alkalom: böjt után egyébként is hosszú átállást terveztem, és kezdenek érni a finomabbnál finomabb gyümölcsök, zöldségek is! :) mmmm

vissza a böjthöz: ma erőre kaptam, tudtam dolgozni is, és a kedvem is jó. izegnék mozognék már nagyon, és bár futni azért még nem mentem, legalább a székből könnyen felpattanok, és teszek-veszek itthon. :) nem kellett feladni a böjtöt, folytatom tovább, bár még nem tudom, meddig is. talán vasárnapig..

a menü:
kedd este uborka-paradicsomlét csináltunk petrezselyemmel.
szerdán egres-alma-madársaláta volt, este uborka-spárga.
ma alma-spenót és paradicsom-uborka-petrezselyem. mmmmm

mivel Ági tegnap hazament, és a prést is elvitte, bár van valahol nekünk is, nem szedtem elő. sajnálom kidobni a maradékot, olyan sok lével meg pláne.. a sok mosogatás meg brrr. turmixot azért nem akartam inni, úgyhogy kézzel facsartam ki, molino kendőben. kicsit megnyugtatta a lelkem, hogy szinte száraz volt a maradék, ami a kukába ment, és mosogatni is alig kellett. ráadásul a lé sokkal kevésbé volt rostos, ami ilyenkor direkt jó.
vállveregetés.

2010. június 15., kedd

böjt II


igen, igen, megint böjt. mesélek egy kicsit.

a legutóbb szép lassan sikerült visszaállnom a böjt után, de csak a stresszes diplomázós hétköznapokba kerültem vissza, és a végére rendesen elkapott a gépszíj. a másfél hónap asztal mellett ülést, és az ezzel, no meg a diplomával járó stresszt nem tudtam máshogy elviselni, mint hogy evéssel kárpótoltam a mozgást, és minden olyan tevékenységet, amit szerettem volna csinálni, de nem tehettem.
eddig menekülésnek gondoltam, de talán jobb ezeket a helyzeteket elkerülni. már inkább úgy érzem, a civilizációs életforma ugyanannyira nem normális, mint a civilizációs étkezés. persze teljesen elbújni nem is lehet és nem is szeretnék, de valamennyire szelektálni kell, helyére kell tenni, mi a fontos.
az egyensúly, a nyugalom, a mozgás, amit megeszünk és még sok-sok dolog ugyanúgy nélkülözhetetlen az egész-séghez, és ezeket elválasztani sem lehet, egyik is függ a másiktól.

álomvizsga óta már csak nyers áteleket ettem, egyre tisztábban és egyszerűbben. tegnap kezdtük a léböjtöt Ágival, aki nyitott a nyers és egészséges dolgok felé, de még inkább mindenevő. most pár napig nálam is lakik, hogy együtt tudjuk facsargatni a leveket, és persze pihenni, pihenni, olvasgatni és töltődni :)

korábban csak vizet ittam a böjt alatt, most kiváncsi vagyok rá, milyen lesz levekkel. konkrét tervek még nincsenek, leginkább azt szeretném csinálni, ami jól esik. lehet hogy beiktatok egy-két víznapot is.

tegnap:
reggeli-ebédre 4 alma és pár nagy levél mángold levét ittuk (ezt fotóztam le), vacsorára fél kg spárga és két kovászolni való uborka levét feleztük el.
ma:
kb 2 alma és kb fél kg ribizli került a présbe.
a gyümölcsleveket higítjuk, a zöldségleveket nem, vagy csak alig. emellett vizet és teát iszunk, amennyi jól esik.

folyt. köv..

2010. április 10., szombat

böjt vége

megy szépen minden a rendes kerékvágásban.
a menetrend: reggel zöld turmix, ebédre valami zöldségféle, vacsira pár szem gyümölcs. terveztem a nyers édességek és a sós magok visszatérését is, de annyira nem hiányzik semmi, olyan jól esik ez a tiszta egyszerűség, hogy ez egyelőre várat magára.
tegnap ebédre kockára vágott cukkinit öntöttem nyakon pár szem áztatott dióval összemixolt paprikával, így az olajos magok is bekerültek a repertoárba. még mindig nem használtam sót, mert nem hiányzott. ma már igazán akartam azt is használni, de miután megkóstoltam a salátaöntetemet anélkül.. hát mégsem. főleg, hogy zellerszár is volt a salátalevelek között, aminek kicsit sós íze van. az öntet tahina volt vízzel és egy kis citrommal összekeverve.
mindez azért is érdekes, mert bár az ételeket régen is alig sóztam, a sós nasikat tömtem magamba rendesen.

ma volt még egy érdekes tapasztalatom: a mángold szára meglepően sós. nagyon. sokkal jobban, mint a zellerszár. most éppen zellersót gyártok (megaszalom és megőrlöm).. de lehet hogy legközelebb már mángoldsó lesz belőle :)

mostanában többször tettem fel magamnak a kérdést, vajon miért kezdett az ember olyan alacsony kalóriatartalmú ételekkel bíbelődni - amiket ráadásul rágni is macerásabb - mint a zöldségek. sokkal kézenfekvőbb dolog gyümölcsöket enni.. dehát elkezdenek hiányozni a sós ízek. de hogy jön az ember természetes étrendjébe a só?
az utóbbi pár nap rádöbbentett, hogy a zöldségek teljesen kielégítik ezt az igényt. a kör bezárult, minden a helyére került. a természet tökéletesen összehangolta a dolgokat, amiben eddig sem kételkedtem.. de újra és újra csodálattal tölt el.
kár, hogy a civilizáció éléskamrája ettől olyan messze áll. a cukros ételekkel pótoljuk a gyümölcsök utáni vágyunkat, a sósakkal pedig a zöldségeket-, levél-és szárféléket helyettesítjük. elég nevetségesen hangzik. ezen kívül ma az is megfordult a fejemben, hogy a só és a cukor (nem beszélve az aromákról és ízfokozókról) remekül megtévesztik az embert, és midnenféle össze nem illő kotyvalékot is ehető címkével ruháznak fel.
nélkülük az ember minden tudományosság nélkül tökéletesen válogatná és párosítaná össze az ételeit.

na elég a rizsából, lassan jönnek már a receptek is!

2010. április 8., csütörtök

rádöbbentem

a szabadság nem azt jelenti, hogy bármit megtehetek. egyáltalán nem szabadság például bármennyi sütit megenni. az a szabadság, ha bármi is történik, nem érzem magam korlátozva. például ha nem ehetek sütit.

már kicsit unalmas a napi menükről beszámolni, de tartom magam hozzá, hogy a böjt utáni napok nagyon fontosak, ezért mégiscsak megírom.
a harmadik nap még mindig gyümölcsnap volt, és Panni banános körtéjét kanalazva rájöttem milyen jó dolgom van: reggel délben este ehetek édességet főétkezésre! (ez komolyan felért egy tiramisuval, krémessel, brownie-val, mindennel egyszerre, köszi Anna! krémes is volt, ropogós is..)
ma délben avokádós édeskömény salátával vezettem be a zöldségeket és olajosakat, de még só nélkül. kicsit féletm tőle hogy hiányozni fog, de a sok édesség után olyan volt, mintha tényleg sós lenne.
ezeken kívül a reggeli zöld turmix, a vacsora pár szem gyümölcs volt.

hozzá kell hogy tegyem, ez egyáltalán nem kényszerből vagy vasakarattal megy, nagyon jól esik végre rendesen enni, testem lelkem napról napra egyre jobban fellélegzik, feltöltődik. kedden mászni mentem, tegnap futni, ma bringáztam az egyetemre ami kb 2 óra tekerést jelent. tele vagyok energiával, ugrálok mint egy bakkecske. persze a tavasz, a napsütés, az illatos levegő is rátesz egy lapáttal, de 3 napja nem férek a bőrömbe,
időnként spontán szaladgálhatnékom támad :)

2010. április 6., kedd

gyümölcsnapok

a böjt utáni első két nap meglepően jól sikerült. a tegnapiban volt még némi nehezítés: kötelező családi banzáj halomnyi sütivel, ami csábító volt, de lehetőséget adott a szituáció tudatos megfigyelésére is. szemtől szembe a sütikkel alaposan megvizsgáltam őket, milyen lehet az alja, a teteje, a krémje.. aztán megállapítottam hogy a többséget az elmegy kategóriába sorolnám. amiket még mindig szivesen megkóstoltam volna, elengedtem egy 'majd eszem valami hasonló (de sokkal jobb) reformsütit' gondolattal. persze már azt sem kívánom, de ha a 'mostantól csak nyers' gondolattal próbálkoztam volna, talán kétségbeesésemben befaltam volna az összes sütit.
aztán itthon a valódi, tudatos elengedésen kezdtem gondolkodni, mert ez a módszer inkább arrébb tolásnak tűnik, bár kétségtelenül hatásos. az elméletben kiebrudalt dolgokhoz ugyanis makacsul tudunk ragaszkodni valahol belül. (ha pl. azt mondom magamnak, semmi értelme nincsen sütiket enni, a cukor, a fehér liszt, a tejtermékek, a tojás.. érvek sorai hogy miért ne, meg aztán függök is tőle, és még hízlal is.. az eszem megérti, de annak a valaminek ott belül hiába magyarázom: azt kérdezi, de akkor most tényleg soha többet nem kaphatok ? tényleg? soseee? és akkor a többiek miért igen? stb.. ha ott belül nem engedem el, itt marad a vágy is, a függőség is. teljesen mindegy, hogy a belső kis hang jogosan és érthetően hisztizik. sokszor megyőzött már, de most arra jöttem rá, ezen kell továbblépni. elfogadni, vállalni, elengedni.. és megszakad az ördögi kör.)
önként kell vállalnom a sorsom, tovább kell lépnem (de nem át).
nem ragaszkodom többé a vágyaimhoz.

a menü
tegnap reggel egy alma, majd zöld turmix két almából és mángoldbol, uzsira és vacsorára megint egy-egy alma volt. ma narancsos zöld turmixal indítottam, aztán 2 banán, egy alma uzsira és két narancs. mmmmm jól is esett, elég is volt.

újra és újra csodálattal tölt el a természet. ettől a kevés gyümölcstől annyi energiám lett hirtelen, hogy majd kiugrom a bőrömből. este mászásra is futotta, holnap ha belefér, futni megyek reggel.

2010. április 4., vasárnap

tapasztalatok félúton

ugyan ma elérkeztünk a tervezett böjtünk utolsó napjához, korántsem gondolom hogy itt a vége. a neheze talán csak most jön. simán kibírom hogy nem eszem pár napig, nem nagy ügy. de fokozatosan, odafigyelve elkezdeni enni, nem túlzásokba esni és egy új életet felépíteni valóban nagy erőt és tudatosságot igényel.

ez a harmadik böjti nap. a menü csalántea, citromos víz és kevés többször mágnesezett víz, aminek állítólag erős tisztító hatása van (huhh.. idő szűkében még mindig nem olvastam utána) összesen kábé 3-4 liter. léfacsarással nem akartam bíbelődni, bár most elgondolkodtam rajta hogy a következő böjtöt talán némi gyümölcslével kellene bővíteni (ha lesz olyan).
korábban többször böjtöltem már egy-egy napot, szeptemberben egy hetet. érdekes, hogy azt az egy hetet, bár még citromot sem tettem a vízbe/teába sokkal jobban bírtam. igaz, egy zen elvonulással kezdtem, és ráhangolódni is több időm volt, de nem vágyódtam semmi után, és semmiféle tünetem sem volt.
ehhez képest ez a mostani böjt nagyon hirtelen jött. eléggé beleástam magam a gondokba (és a nassolásba), aztán a dolgok sajnos lezáró fordulatot vettek és elhatároztam hogy már csak ezért is változtatnom kell. pont ekkor jött Panni az ötletével ami jó is így frissibe és nehéz is.
a böjtöm lelki oldala elég hiányosra sikerült, és bár volt mostanság bőven lelki alámerülés, az elvonulás és önmagamra figyelés nem volt kivitelezhető.. talán nincs is itt az ideje, talán jobb is így. ez persze azt jelenti, hogy sokkal nehezebben viseltem a nem evést, gyöngébb, fáradtabb vagyok, bár így utolsó nap már nem várom a végét, és le is csendesedtem kicsit.

első nap este vettem egy jó hosszú sós fürdőt. ez után hihetetlenül fáradtnak éreztem magam, bebújtam az ágyba, de reggel ugyanúgy ébredtem. furcsán melegnek is éreztem magam, ami délutánra átcsapott állandó fázásba. pénteken dolgoztam, szombaton rohangásztam, ráadásul a biopiacra is mennem kellett és nem mondom hogy nem kísértettek a mosolygó almák, körték, narancsok, banánok.. na meg a zöld turmix gondolata, hatalmas csokor zöldekkel a kosaramban. hirtelen ötlettől vezérelve csináltam egy beöntést is. nem terveztem, de jót tett. este vendégek jöttek, és bár már amikor jöttek legszívesebben elmentem volna aludni, végigültem a húsvéti vacsorát egészen éjjel egyig. ez eléggé fárasztó volt (és bár a sonkát, tojást, de még a bio kalácsot sem kívántam, azért a desszerttel kapcsolatban már nem voltam közömbös.. de vicces módon túl fáradt voltam igazán megkívánni). ma reggel viszont frissen ébredtem, jógáztam és egy jó nagyot sétáltunk Annával. most sokkal jobban érzem magam, már csak fáradt vagyok egy kicsit.

ez a 3 nap nem volt könnyű, talán a felkészülés hiánya, talán az elmúlt időszak nehézsége (és közelsége) miatt. mégis valamiért így alakult, és mégis örülök neki, mert nem hiszem, hogy mindig (mindennel) a megfelelő pillanara kell várni. az a bizonyos pillanat éppen most van, arra hogy változtassunk, hogy éljünk. a körülmények mindig ilyenek vagy olyanok, kifogások és akadályok mindig lesznek. az élet viszont elszalad és nem élünk úgy, ahogyan szeretnénk.. erre nincsenek kifogások.
ez a gondolat boldoggá tesz és megerősít abban, hogy a nehézségek ellenére legyek boldog, legyek kitartó, és legyen hitem abban, hogy amit csinálok, pontosan az, amit csinálnom kell. érzem a segítő kezet, ami vezet az utamon bármerre is megyek. nem vagyok egyedül és nem félek.
mi lehetnék más, mint boldog?

ettől függetlenül a következő időszak sem lesz könnyű. mindenkinek (böjtben és bármiben) sok erőt és kitartást kívánok. és szeretetet.


a böjt nyilvánosságával kapcsolatban (Norkára és Szamócára reagálva):

"Amikor böjtöltök, ne öltsetek olyan ábrázatot, mint a képmutatók, akik komorrá változtatják arcukat, hogy lássák böjtölésük!" (Mt 6,16-18)
az én értelmezésemben ez azt jelenti, ne hirdessem mindnkinek hogy nézzétek böjtölök, mennyivel jobb vagyok nálatok. a böjt az én dolgom, az én utam, az én harcom, az én elengedésem, a böjt rólam szól. de ez nem azt jelenti hogy titkolni kellene és ne mutathatna jó példát, ne lehetne egy építő baszélgetés elindítója.

2010. április 2., péntek

böjtölős

az elmúlt hónapban elég sokat sikerült (t)ennem magam ellen. erre részben találok kifogást, de nem vagyok benne biztos hogy lehetnek kifogások. nem vagyunk persze vasból és elgyöngülhetünk néha, de nem szeretnék abba a hibába esni hogy mindenféle kifogásoknak engedve elhagyjam magam és ne aszerint éljek amit helyesnek tartok, csak mert nehéz. hiába tudom és tapasztalom hogy jó, új úton járni nem könnyű, főleg ha látom a többieket a sztrádán suhanni.

pont. megelégeltem a dolgot. tervezgettem egy tisztítókúrát, mondjuk gyümölcshetet egy-két víz nappal. majd. valamikor. mindjárt..
Anna sietett a segítségemre, lelkendezve, milyen jó hogy Szamóca és Norka együtt böjtölnek. kaptam az alkalmon, bár tudtam volna még halogatni. úgy volt, kicsit későbbre is tesszük, mégis most jött el az ideje. hirtelen jött, csak úgy beleesetem.. megmaradt ez meg az a hűtőmben, csírázik a hajdina. de máris ráhangolódtam, és különben nem tudom, mikor szántam volna rá magam.

két napja csak nyers zöldséget, gyümölcsöt eszem (magokat sem), tegnap már sót és zöldséget sem. ma indul a tea-citromos víz kúra, terv szerint 3 napig. azután majd megint gyümölcsnapok, ameddig bírom és jól esik.