A következő címkéjű bejegyzések mutatása: gasztrozófia. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: gasztrozófia. Összes bejegyzés megjelenítése

2009. november 22., vasárnap

ASZALÓÓÓÓÓ


elkészült az aszalógépem! elmesélem a sztorit.
egyszer volt hol nem volt, elhatároztam hogy kell egy aszaló. lehet ugyan élni nélküle még nyersen is, de a mindenféle aszalt ételcsodák láttán az emberben felébred a fékezhetetlen alkotási vágy.. :) és az aszalt ételek javára kell írni azt is hogy segítenek átállni a nyers ételekre. ez egy elég nagy váltás, az ember úgy érzi hogy szinte semmit nem eszik amit megszokott.. és ez nem mindig könnyű. az ízek persze így sem lesznek ugyanolyanok (ez nem is cél) de már az is sokat segít hogy állagra, küllemre emlékeztetnek valami megszokottra.
nem gondolom hogy az aszalót hosszú távon mindennapi ételek készítésére kellene használni, az elsődleges cél a természetesség és ebbe beletartozik az ételek eredeti állapota, nedvességtartalma is. ezt persze elképzelni és leírni szép, mégsem tudunk váltani egyik napról a másikra. a lényeg inkább a természetes felé mozdulás, a fejlődés. ezért tartom mégis jó dolognak az aszalót, amellett hogy az ember lánya továbbra is kedvére kreatívkodhat a konyhában :)
szóval felmerült bennem egy aszaló birtoklása iránti olthatlan vágy. hosszas kutakodásomnak két nagyon unszimpatikus lehetőség lett az eredménye (egy olcsó de a célnak nem megfelelő vagy egy tökéletes de megfizethetetlen darab) így maradt a b terv: a csináld magad akció. az egyszerűbb aszalók ugyanis alulról fűtik-fújják a rácsokat, ami miatt csak darabos gyümölcsöt lehet rajtuk aszalni, pépet nem. ezzel szemben az excalibur nevű masina oldalról fújja a tálcákra a meleg levegőt, így gyakorlatilag bármit bele lehet tenni. ez annyira egyszerűnek tűnt hogy márcsak azért sem venném meg drágáért.. így aztán uccu neki, szétkaptunk egy villanymelegítőt, beletettük egy dobozba és kész is volt. na persze a dolog nem volt ilyen egyszerű, a kedvesem molyolt egy darabig mire megcsinálta az általam megálmodott "dobozt" ..de szerintem hamarosan ő is rájön majd hogy megérte :)
a fenti képen az első aszalt süteményem: gyümölcslapok kesudiós illetve mákos krémmel töltve, csokimázasan.

2009. szeptember 13., vasárnap

nyers

igen, azt hiszem a nyersdömping egy kis magyarázatra szolrul.
sosem főztem hagyományosan. nem emlékszem, hogy egyszer is pontosan követtem volna egy receptet, és például félóráig főztem volna egy főzeléket vagy zöldséglevest, ahogy azt édesanyám teszi. a vízben főzés, méginkább a lé eldobása vagy a jelentősebb mennyiségű olajban párolás is kimaradt (ha pároltam, egyszerűen annyi vizet löttyintettem alá, ami elforr mialatt a zöldség megpuhil kicsit). a hús, hal, tojás és tejermékkerülés, címkeolvasgatás, biománia és a többi mellett néha már úgy éreztem, eléggé kilógok a sorból. étterem kizárva, családi ebéd szintén necces, vendégségben meg az ember utál magyarázkodni.. brr.. szóval nem véletlen, hogy bár már többször sajnáltam megfőzni a nyersen is finom cukkinit, sütőtököt, répát céklát és társait (még olyan "éppehogycsak" is) mégiscsak megfőztem. végülis az a normális, már így sem vagyok teljesen az, gondolhattam. amikor először találkoztam a nyersevéssel kiröhögtem.. nna, ennyire azért én sem vagyok fanatikus, hogy lehet mindent nyersen enni??! persze azért érdekelt a dolog, olvasgattam. viszonylag sokat olvastam/tanultam már az egészséges életmódról, tudtam hogy jobb a zöldség-gyümölcs nyersen. de ennyire? mégiscsak a "főtt étel a rendes étel", ahogy azt szépen mindenkibe belenevelik. azt gondoltam, na ezt azért én tuti nem. (igen, pontosan ezt gondoltam a vegákról pár éve. okéoké, igen, értem én hogy szegény állatok, meg nem is nagyon szeretem a húst.. de kizárni..) hát, most elérkeztem ide, elkezdtem nyersen enni. egyelőre kísérleti szándékkal ..és kicsit tisztító szándékkal is mert rengeteg szemetet összezabáltam a kiállítás körüli felfordulásban. (most teljesen nyerssel próbálkozom, különben valószínűleg nem menne, mert egy-egy gyöngébb/stresszesebb pillanatomban megengednék egy kis kenyeret.. sütit.. aztán rávetném magam a csokira és társaira is..)

ja, de hogy miért is. talán főleg azért, amiért a húsevést hagytam abba: ez esik jól. mindig kóstolgattam, csentem el a nyerseket főzés-sütés előtt.. azt hiszem leginkább szokásból főztem. aztán itt vannak az enzimek, vitaminok (és még ki tudja mik amikről nem tudunk) amiket elvesztünk ha főzzük az ételeket. az is érdekes, hogy a nyers zöldségekhez szinte egyáltalán nem kívánom a sót. de talán a legnyomósabb érv ami a nyers mellett szól, hogy tulajdonképpen fogalmunk sincs hogyan működünk. fogalmunk sincs, mitől lehetünk egészségesek. azóta kutatjuk a hosszú fiatalság titkát, mióta úgy döntöttünk hogy a saját utunkat járjuk és nem hallgatunk a természet törvényeire.. de a titok egyetlen őzrője a természet. nem követek egyetlen elméletet vagy teóriát sem, egyszerűen arra megyek amit közelebb érzek a természeteshez.
ez most elég nagy váltás. nem döntöttem el, hogy végleg nyers leszek, inkább csak.. majd meglátjuk.

2009. szeptember 11., péntek

táplálkozás-elméletek

éppen edwar howel könyvét olvasom az enzimtáplálkozásról. rengeteg hasznos információ van benne, mégis.. kicsit elvakultnak érzem. és így van ezzel az öszes általam ismert teória: az életet egyetlen nézőpontból, egyetlen oldaláról vizsgálják.
a megismerésnek két formája van, az egyik a kutatás. ha felboncoljuk, ízekre szerjük azt, amit meg szeretnénk ismerni. de vajon valójában megismerjük? kétségkívül megtudunk egy sor információt, tudományosan bizonyíthatunk tényeket, és talán úgy érezzük, közelebb kerültünk a megértéséhez. egyre apróbb részletekre boncoljuk alanyunkat és közben nem vesszük észre, az egésznek milyen apró részére koncentrálunk. egy ponton azt kell mondanunk, a dolgok működése végtelenül öszzetett, valóban áttekinteni és megérteni lehetetlen.

a megismerés másik módja a szeretet. ha valaki szeret valamit vagy valakit, odafigyel rá. megfigyeli mitől boldog, mitől szép, mitől az, ami. nyitott és kiváncsi a létezésére..

honnan is tudhatánk, mire van szüksége a szervezetünknek? honnan is tudhatnánk, mitől, hogyan működik? a létezés csoda, ajándék. erre újra és újra ráeszmélek, és csak csodálattal, alázattal figyelem a világot.
azt hiszem, ez az alázat a kulcs az egészségünkhöz is. nem használhatjuk ki és fordíthatjuk fel a természetet. hogy könnyebb legyen az életünk autóval járunk - rohanunk, nem figyelünk a világra - miközben rengeteg energiát pazarlunk, eltávolodunk a természettől, és agyonfeldolgozott ételeket eszünk. de valóban jobb lesz így az élet?

sokat olvastam már az egészségről, egészséges táplálkozásról (a lényegesebb dolgokat egyszer el is kezdem majd összeszedni itt) de végül mindig arra a következtetésre jutok, hogy minden tudományosság egyoldalú. az egész valahogy többnyire figyelmen kívül marad. pedig ahelyett hogy apró részleteket vizsgálunk, arra kellene figyelnünk hogy megtaláljuk a harmódiát, az egységet az élet minden területén.
szükséges például a légkondiért, az új autóért, telefonért, telefonszámláért, csipszért, csokiért, cigiért, alkoholért, hatalmas villanyszámláért halálra dolgozni magunkat? élhetnénk szerényebben, dolgozhatnánk kevesebbet. a vicc az, hogy éppen ezek a dolgok teszik tökre az életünket, egészségünket. az, amit őrült hajszával érünk el. végül boldogtalanok, fáradtak, ingerültek és betegek vagyunk, ahelyett hogy megelégednénk kevesebbel és jutna időnk odafigyelni a világra, egymásra.

mit jelent ez a táplálkozásban? ételeinket agyonfőzzük, finomítjuk, tartósítjuk, vegyszerezzük, mindezt lustaságból és kényelemből, a másik oldalon nyereségvágyból. közben vajon seki sem veszi észre, milyen messze kerültünk a természettől, hogy valójában szemetet eszünk, hogy ez az egész mennyire korcs? nincs szükség tudományos kísérletekre, csak józan paraszti észre, hogy az ember ráeszméljen erre és megoldást találjon. (együk azt, ami természetünknél fogva táplálékunk, a lehető legkevésbé feldolgozva és nem kényelmi szempontokat szem előtt tartva. hazugság, hogy ezt bárki ne engedhetné meg magának. persze amit itt most leírok, szintén egyoldalúvá válik.. így inkább nyitva, és abbahagyom a dolgot. válaszokat senki sem adhat vagy kaphat, egyedül kérdéseket tehetünk fel. de vajon elég, és megfelelő kérdést teszünk fel?)

a civilizációtól sajnos nem tudunk elmenekülni, alkalmazkodnunk kell. de ezt tehetjük ésszel is, odafigyelve. kérlek lassíts egy pillanatra, és figyelj oda te is.

2009. július 26., vasárnap

gasztrozófia avagy az étkezés bölcselete

a gasztronómia mellett nálam fontos a gasztrozófia, a tudatos táplálkozás is. most -részletekben- kíséletet teszek a lassan egy évtizednyi olvasgatásom, tanulmányaim és tapasztalataim összefoglalására, legalábbis a fontosabb dolgok összeszedésére. akár saját magamnak, akár abban a reményben hogy valaki másnak is hasznára válik.
(mindez persze nem azt jelenti, hogy mindig mindenhez tartom is magam és soha nem csábuok el.. de fontos hogy mienk legyen a választás, ne tudatlanságból kövessünk el hibát "minden gondolkozó embernek kötelessége megismerni az egészséges élet törvényeit. milton szerint az értelem pokollá teheti a mennyországot és mennyországgá a pokot" /gandhi)

ma újrafelfedeztem a könyvespolcon dr oláh andor - kállai klára - vadnai zsolt reformkonyháját(1985). sokmindent remekül összefoglal, úgyhogy eldöntöttem, közzéteszek ezt azt.

részemről mindenben a természet híve vagyok, így van ez a konyhával is. a mai étkezési szokások hihetetlenül eltávolodtak a természetestől, köszönhető ez a városi rohanásnak és az élelmiszeriparnak. sajnos ha szeretnénk is, sokszor szinte lehetetlen minden külső nyomással dacolni, és például frissen őrölt gabonából kenyeret sütni, frissen szedett biozöldségekből főzni. de mindenképpen meg kell próbálnunk minél kevésbé finomított, -feldolgozott, jó minőségű alapanyagokkal készíteni az ételeinket, ha sokáig egészségesek szeretnénk maradni.
ez az, amit szerintem nem lehet megcáfolni. sokféle élelmiszerről, diétáról, táplálkozási elvről keringenek érvek és ellenérvek, az ember sokszor nem tudja, minek higyjen. együnk-e húst, tejet, tojást, csokit, szóját, mit ehetünk mivel vagy mikor, satöbbi satöbbi. ha elfelejtjük ezt az egészet, és csak azzal foglalkozunk, hogy minél természetesebb formában szerezzük be az élelmiszereket és magunk készítsük el őket, azzal lépünk a legnagyobbat az egészségünk felé. a legtöbb civilizációs betegség ugyanis az agyonfeldolgozott, túlfinomítottt, vegyszerezett, tápanyagszegény és egyhangú ételek miatt alakul ki.

a könyv szerint számos betegségünk fő oka:
a túltápláltság: "1: szív- és érrendszeri betegségek: szívelégtelenség, koszorúér-betegségek, magas vérnyomás, agyi érbetegségek, visszérbetegségek, 2: szív- és légzési elégtelenség külömböző formái, 3: anyagcsere-betegségek: cukorbaj, hiperlipoproteinaemia, köszvény, 4: mozgásszervi degeneratív betegségek (artrózisok) 5: gyomor- és bélbetegségek, epekő, zsírmáj." valamint daganatos megbetegedések stb.
a cukor: "üres kalória", emellett betegségek közvetlen oka is lehet: cukorbetegség, fogszuvasodás, bőrbetegségek, látási zavarok stb. a cukrok gyors felszívódása akutan és egyenetlenül terheli a szervezetet, szemben az összetett szénhidrátokkal (pl teljes gabonafélékből készült ételek)
a túlzott húsfogyasztás: elsősorban szív- és érrendszeri, vérkeringési betegségeket segít elő. megnő a vérben és a vizeletben a húgysav mennyisége (ami például köszvény, vesekő rizikófaktor). meggondolandó az is hogy bármely heveny lázas fertő betegségben ajánlott az állati fehérje mentes diéta ("laboratóriumokban a baktériumok tenyésztésére az egyik legmegfelelőbb táptalaj a húsleves"). a túlzott mennyiségű állati fehérje a belekben rothadásnak indulhat, a keletkezett toxinok pedig a vérbe jutnak, gyengítve, mérgezve a szervezetet. mindezekre a nagyipari hústermelés a ráadás (az állattartás körülményei, vegyszerek, hormonok, antibiotikumok használata, satöbbi)
"ugyanakkor, midőn állatizsír- és -fehérje-, szénhidrát- (cukor- és fehérliszt-) túltápláltság áll fenn, hiányállapot is jellemző az iparilag fejlett országok és a magyarok táplálkozására. általános és elég jelentős a vas-, a kalcium-, a magnézium-, és a fluorhiány, valamint a C- és B-vitamin-hipovitaminózis, de más vitaminoké is."

a táplálkozással összefüggő betegségek száma negyven év felett egyre nagyobb (magas vérnyomás, érelmeszesedés, cukorbaj, hasnyálmirigy-betegség, epehólyag-gyulladás, epekő, májzsugorodás, gyomorhurut, gyomorfekély, székrekedés.. stb), pedig helyes táplálkozással lehetnénk egészségesek egész életünkben!
a helytelen táplálkozás tünetei nem szembetűnőek, a komolyabb következmények nem jeletkeznek rögtön, ezért is legyintenek sokan amikor egészséges táplálkozásról esik szó. de az évek alatt csökken a védekező- és teljesítőképesség, romlik a közérzet, aztán megjelennek a nyavaják és mindezt sokan a természet rendjének tudják be.. holott nem az

rengeteg betegség megelőzhető ha természetes étrenden élünk: sokféle friss idényzöldségen és -gyümölcsön, változatos teljesértékű gabonákon, dióféléken, minél kevesebb állati eredetű táplálékon; kerülve a cukrot, fehérlisztet, élelmiszeripari termékeket, ezeknél is jobban a tartósító-, ízfokozó-, színező-, édesítő-, állagjavító-.. stb szerekkel készülteket.
emellett fontos a lelki egyensúly és a mozgás is (de ez már egy külön fejezet).

szerintem ez a tudatos táplálkozás alapja, amit még rengeteg fontos dologgal lehet kiegészíteni.. folyt köv.