hajdinakása máköntettel

két éve kísérletezgetek csíráztatással, de a hajdina még nem jutott eszembe. a lucerna, a napraforgó és a retek bevált, viszonylag jól bírják a strapát és finomak is. a hajdina viszont.. egyszerűen tarolt! egy nap alatt mindenféle különösebb pesztrálás nélkül kicsírázik, finom és rengetegféleképpen használható. tökéletes.

hozzávalók:
1 bögre hajdina
1 alma
mák
méz
aszaltszilva beáztatva és összeturmixolva
bio narancsolaj vagy narancshéj

egy bögre hajdinát beáztattam egy órára. csíráztatótálba tettem és néha leöblítettem - nyálkás valami oldódik ki belőle, ami nagyon praktikus, mert nem szárad ki. egy nap után már fogyasztható. egy keveset félretettem, a többit összeturmixoltam egy almával. a máköntethez finomra daráltam a mákot, összekevertem egy kicsi mézzel, pár csepp narancsolajjal, aszaltszilvalekvárral és egy kis vízzel. a kása tetejére öntöttem, megszórtam az egészben hagyott hajdinával és kész is.

rozsos kenyér 2

annyiban más ez a mostani kenyér, hogy pár olyan dolgot is megváltoztattam benne, amit eddig nem mertem. mindig furdal a kiváncsiság, így most egészen átgyúrtam a "receptet" amit már eddigis elég rugalmasan kezeltem..

felfuttattam 2 csomag élesztőt barnacukros, langyos vízben (kábé egy kiló lisztre számolva, de azt hiszem több lett végül). összekevertem rozs és tönkölylisztet, utóbbiból most világos is került bele, viszont tésztaliszt, ami elméletileg nem jó kenyérsütéshez. került bele még só, lenmag és dió aztán egy kis langyos víz, egy lötty olivaolaj és az élesztő. a tészta most elég lágyra sikerült, ettől kicsit ragacsos volt a gyúrás, de mintha jobban kelt volna a kenyér..

tanulságok:
1: a búzacsíra kihagyható (nem mintha okom lenne kihagyni, csak ha épp nincs ne essek pánikba)
2: jobbnak tűnik a lágy tészta
3: működik a tésztaliszt is

cukkinispagetti

az inspiráció gittától jött - a nyershullám okáról kicsit később.. de ez a "spagetti" ok nélkül is megállja a helyét. a tésztafélék sosem tartoztak a kedvenceim közé, a nyes cukkinit viszont mindigis szerettem.

hozzávalók:
2 kicsi cukkini
mandula és fenyőmag
aszalt paradicsom

a cukkinit megpucoltam és - csíkosan-hámozó-csodakütyü hiányában - vékony szeleteket vágtam a széléből, amit csíkokra vágtam. a magos belseje így megmaradt, amit összeturmixoltam kb 3 kiskanálnyi finomra darált mandulával és egy kicsi fenyőmaggal: ebből lett a szósz. a só nem véletlenül maradt ki, egyszerűen nem hiányzott. az aszalt paradicsom különben is sós egy picit, most olajos-fűszerest használtam.

almás pite

ő az abszolút kedvenc. azt szeretem benne a legjobban, hogy bár teljes értékű étekké reformálódott az évek során és még könnyű is, ez mit sem vont le gasztronómiai értékéből. annyira nem, hogy már több megrögzött amláspite-utálót sikerült meghatni vele.

a tészta:
kb 400 gr teljes tönkölyliszt
50 gr bio margarin
csipet só
a reszelt alma kinyomkodott leve + egy kis víz

a töltelék:
kb 1 kg hámozott, reszelt alma (a legjobb savanykás nyári almából)
kb 10dkg dió durvára törve

a tetejére: kevés barna cukor vízzel elkeverve

megpucoltam és lereszeltem az almát, hagytam hogy levet engedjen. közben a lisztet a sóval és a hideg margarinnal gyorsan összemorzsoltam és eltettem a hűtőbe. kicsit kinyomkodtam az almát és a levével meg egy kevés vízzel összegyúrtam a tésztát - gyorsan hogy ne melegedjen fel, aztán visszatettem a hűtőbe. mozsárban összetörtem a diót, előmelegítettem a sütőt és kibéleltem egy tepsit sütőpapírral. a tészta egyik felét kinyújtottam, rápakoltam az almát, megszórtam a dióval és beborítottam a másik fele tésztával. villával megszurkáltam és ment is a sütőbe. 150-180 fokon sült. félkészen kentem a tetejére egy kis cukros vizet (tojás helyett hogy szép fénye legyen).

sárgarépasaláta

nem hangzik valami bonyolultan, nem is tartott órákig elkészíteni. az íze viszont egyszerűsége ellenére is különleges.

3 nagy répa
fél citrom leve
1/2 kisnalál méz
hántolatlan szezámmag

a répát finomra reszeltem és leöntöttem a mézes citromlével, gyorsan, nehogy megbarnuljon. elég kevésnek tűnt a szósz, de így nem nyomta el a répa ízét. a kesernyés, roppanós szezám a ráadás.

nyers paradicsomleves

avagy gazpacho után szabadon. ugyanis valahogy nem volt szívem a gyönyörű domonyvölgyi bioparadicsomokhoz és uborkához bolti paprikát turmixolni, aztánmeg a fokhagymát is inkább kihagynám.. és a só is csak rontott az ízén már a múltkor is, olajat meg egyébként sem teszek bele. ígyaztán eléggé eltávolodtam a gazpachotól. ráadásul került bele sárga paradicsom is, hogy kompenzálja a pirosat, amit egyébként nem nagyon tudok megenni, mert nekem túl savanyú (vagy nem tudom miért, de nem bírom)

egy adaghoz (kb fél liter):
1 sárga paradicsom
2 piros paradicsom
1 közepes (kovászolni való) uborka

a paradicsomokat meghámoztam - a forróvizes macera nélkül is ment - felkockáztam az ubival együtt és leturmixoltam az egészet. a mai vezrióban már csak a paradicsomokat turmixoltam, az uborkakockák egészben kerültek bele. így a színe is szebb lett, nem szürkítette el az uborha héja amit nem volt szívem lehámozni ..és az ízhatása is egészem más, külön uborka, külön édes paradicsom.. mmm

egyszerűen kelkáposztafőzelék

gyerekkori szitokszavaim közé is sorolhatnám a kelkáposztafőzeléket (a tökfőzelékkel és a lecsóval együtt) és ezzel talán nem is vagyok egyedül. még mindig nem hangzik valami jól, valljuk be, de annyi mégis változott időközben hogy elsősorban zöldségeken élek. a zöldségek nagyrésze pedig nagyonis adja magát hogy főzelékféle legyen belőle. márcsak azért is, mert hihetetlenül egyszerűen és gyorsan elkészül, néha semmi kedvem kreatívkodni, és egyébként csakúgy önmagukban is szeretem a zöldségek ízét.
a hagyományos értelembe vett főzeléktől viszont sikerült kissé eltávolodni.. egyrészt nem főzöm órákig a zöldségeket, másrészt nem rántok és nem habarok, csak néha sürítek egy pici lisztes szójatejjel. (és azt hiszem lassan már fogalmam sincs milyen egy hagyományos főzelék)

szóval ma összevagdostam két kisebb fej kelkáposztát és két pici felkockázott krumplival feltettem főni. került bele még só, egy kis gerzd fokhagyma, kevés majoranna és (elég sok)őrölt kömény. most a szokásosnál tovább főztem, kb negyedórát. a kel egy részét összeturmixoltam a főzőlével, ebből lett a szósz amihez a végén kevertem egy kis tahinát - szezámkrémet- is, attól még jobb lett. hát.. ez sem tartott sokáig..

tiramisu!!!

kezdjük ott, hogy amikor elkezdtem a tej és tojás nemevést azt azért leszögeztem, a tiramisu kivételt képez. persze nem akármiféle tiramisu, mert -ahogy a legtöbb dologban- ebben is elég kritikus vagyok. mindezek után is azt kell mondjam: ez brutálisan finom lett! és meglepően tiramisuízű.. tej és tojás nélkül (majdnem)!
az ötlet siccikétől ered, és bár régóta készülök a mascarpone és a tojás elleni merényletre, ez megadta a végső lökést. köszönet érte! és nem utolsósorban azért is, mert ez a verzió milliószor lájtosabb is mint az eredeti :)

krém:
fél liter natúr szójatej
1 ek fehér liszt
2 ek kukoricakeményítő
szójatejszín
rizsszirup, méz (vagy hasonló)
vaniliakivonat*

a szójatejet a liszttel, a keményítővel és a vaniliakivonattal sűrű puding állagúra főztem. a rizsszirupot még főzés közben tettem bele, aztán még egy kis mézet** a végén, amikor már kihűlt. a szójatejszín is a végére maradt, miután a hűlő krémet kóstolgatva megállapítottam hogy pudingnak nagyon finom.. de a tiramisuhoz nem sok köze van (még jobb lett volna habosan beletenni, de felverhető növényi tejszín még nem akadt az utamba). ettől sokkal krémesebb lett és még mindig fényévekkel lájtosabb a mascarpone+tojásnál. egy maradék féldoboznyi került bele, de elbírna 200milit is. nem csináltam túl édesre a krémet, a piskóta úgyis lök még egyet a cukorszinten. nem akartam teljesen elszállni reformosítás téren, így a kávé, a kakaó és bizony a bolti (jól bevált manner) piskóta is maradt - ami persze nem volt tojásmentes, de ezügyben még nem zártam le a kísérletezést.
szóval lefőztem egy nagy adag kávét és jött a mártogatás, rétegelés. a tetejére holland kakaópor került, aztán irány a hűtű.. az egynapos pihenést persze a fele se érte meg.
és itt megragadom az alkalmat hogy megjegyezzem, reformokoskodás ide vagy oda, nem vagyok ellene néha egy kis csokinak, kakaónak vagy kávénak. a dolog lényege nem a teljes megvonás hanem az egyensúly megtalálása és a túlzások kerülése.. és hát néha még az sem sikerül, na bumm. próbálkozom.

*vaniliakivonat chili és vanilia tippje után szabadon: 4-5 vaniliarúd jó ideje egy kis barna csatösüveg vodkában pihen a spájzomban. általában egy kiskanálnyit használok belőle per süti. (eléggé gazdaságos)

**egy: a mézet nem ajánlott sütni-főzni, sőt forró teába tenni sem, mert - ugyan a tudományos magyarázatot most nem tudom idézni - de több forrásból megerősített tényként kezelem hogy az egészségre káros anyagok keletkeznek benne ilyenkor. ezért csak olyan édességekhez használom, ahol a végén, langyos állapotban tudom hozzákevezni (pl pudingok krémek). kettő: a tiramisut két okból sem csinálnám csak mézzel. az egyik hogy túl karakteresen mézízű lenne, a másik hogy ha a végén teszem a krémhez, túlzotan felhigítaná.

sárgarépaleves gyömbérrel, korianderrel

a répa igazán sokoldalú zöldség. mindig meglep, milyen sokféle és különleges levesek lesznek belőle. egyéb fogásokról nem is beszélve, de ez a terep még felfedezésre vár.. pedig azon túl hogy milyen olcsó és egészséges a répa, méltán kerülhetne a gasztronómia bűvkörébe, mégis mintha csúnyán háttérbe lenne szorítva. ráadásul ilyenkor nyáron fokozottan jól jön a napozók bőrének is a bétakarotin, télen meg mondanom sem kell..
a fotózással most kivételesen nem szórakoztam, és nem is azért mert nem különösképpen a szépségéről híres ez a leves, de pont ugyanúgy néz ki mint a legutóbbi répalevesem. az íze viszont teljesen más, frissebb és nyáribb.. mmm ez most nagyon jól sikerült :)
és nem voltam hajlandó melegen enni ebben a forróságban, ilyenkor kész terrorakció egy meleg leves.. a folyadékpótlás viszont nagyon jól jön. tehát mint gyakran máskor, szobahőmérsékleten ettem, amivel nem is értem, mi kifogása van mindenkinek..

tehát hozzávalók:
sárgarépa
forrásvíz
friss gyömbér
koriandermag
só
frissen reszelt szerecsendió

a répát vékonyra karikáztam és pár percig főztem, épp hogy megpuhuljon kicsit. közben sóztam és hozátettem a mozsárban megtört koriandermagot és gyömbért (utóbbiból fél ujjpercnyi darabkát szeleteltem szálirányra merőlegesen vékony karikákra, majd mozsárban összenyomkodtam. reszeléssel nem szeretek vacakolni, ráadásul úgy megmaradnak az erős, hosszú szálacskák.) végül jött a turmixgép és a szerecsendió.