elhagytam a harmadik hét közepét.
ez többnyire már egyáltalán nem megdöbbentő. korábban hatalmas dolognak tűnt az egy hétnél tovább tartó böjt, de most már a gondolat is egészen természetes.. a böjtölés maga már a második héttől teljesen hétköznapivá vált: felgyorsult a lékészítési procedúra, és bele is épült a mindennapokba, más pedig ezen kívül nem igazán zavart.
persze vannak azért nehezebb pillanatok: néha, mivel nincs se pénzem, se időm elegendő levet gyártani, azért elfogy az energiám. ez részben pozitív, mert szándékom is a tartalékok mozgósítása, ugyanakkor szeretném elkerülni, hogy a szervezetem takarékra állítsa magát. az a sejtésem, hogy ez a tisztulási folyamatokat is lassítaná, amellett, hogy az anyagcsere lassulása és a takarék üzemmód más szempontokból sem optimális. (de végülis úgysincs pénzem többre, tehát ez nem igazán kédés :)
az evés élvezete. a leveket is nagyon élvezem néha, bármilyen egyszerűek is (ja, később írjam le miket is) mégis az ételek megosztása, elfogadása egy trásaságban, az élmény, az ízek megosztása néha hiányzik. vajon ez hiányzik? vagy csak a puszta élvezet? vagy a megszokott menekülési útvonal?
ez folyton felmerülő kérdés vegaságom óta, mert általában ritka az olyan étel, amit elfogadnék/meg tudok osztani mint élményt, mint a közösség többi tagja. persze különbözni sem probléma.. igen, talán egyszerűen meg kellene tanulnom ezt másképpen látni, kezelni.
ez a böjt remek alkalom, és elég hosszú periódus arra, hogy végig mintegy külső szemlélőként figyelhessem ezeket a helyzeteket.
ma például táncon érzékeléssel: érzetekkel, hangokkal, szagokkal, majd ízekkel foglalkoztunk, ami egy kis lakomába torkollott, mindenki hozott valami különlegeset. ez számomra elég nagy kihívásnak tűnhetett, közben hihetetlenü érdekes volt csak szagolgatni, szemlélődni, és kicsit másképpen, mégis teljességében befogadni az élményt.
ugyanakkor hihetetlen türelemre tanított, és tanít az egész böjt. sokkal jobban látom az életem hétköznapi párhuzamait: szokásokat, reakciókat, játszmákat, vágyakat, projekciókat.. és minden, ahogy ez a böjt is, olyan hihetetlenül viszonylagos. nem nehezebb vagy könnyebb lemondani valamiről, ami után vágyódom, vagy ami megszokott volt, csak egy másik minta, egyszerűen amiatt tűnik nehéznek, hogy új.
a böjt sem képez űrt vagy hiányt, hiszen az üresség helyét mindig elfoglalja valami más. bizonyos dolgok lemondással járnak, ellenállásba ütköznek, miközben sok más könnyebbé válik. míg egy hétköznap, amikor nem húzok határokat, azt könnyebbségnek élem meg, de ez magában hordozza ömnaga korlátait, következmányeit. mindig egyensúly van..
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése