hála

az az érzésem, egyre kevésbé szól ez a böjt a testi tisztulásól.

eleinte főleg a testi változásokra voltam kíváncsi, figyeltem, mikor történik már valami érdemleges változás. logikusan átgondoltam és tudományosan megmagyaráztam, megterveztem az egész folyamatot, de igazából azóta is inkább olyasféléket tapasztalok, amiket ha nem figyel nagyon az ember, valószínű nem vesz észre. (persze nem árt nagyon figyelni, mert ezek azért jelentős változások.)

de materiális csodák nélkül is végtelenül hálás vagyok ezért a böjtért. olyan dolgokat látok most tisztán, és legfőképpen élek meg pozitívan, amik régóta zavarják az egyensúlyom. mindez nem történt volna meg egy hét alatt, és nem tanultam volna valódi jelenlétet és türelmet sem.
a hosszú távú böjt ötlete már az elején részben azért fogott meg, mert ez a periódus elég hosszú ahhoz, hogy az ember valóban elengedje a dolgait. eleinte olyan beláthatatlannak tűnt, hogy nem tudtam volna úgy belefogni, hogy számolom a napokat. szörnyű lett volna, ha nem csak az a nap, az a pillanat létezik, ami éppen van. 

és most egyensúlyban érzem magam, pontosan a középpontban. sosem láttam még ilyen világosan a céljaimat, önmagamat, a szabadságomat és felelősségemet, és nem éreztem még ilyen örömöt és erőt, hogy egyedül járom a saját utam, hogy nincs szükségem senkire és semmire.
ezek mind olyan dolgok, amiket régóta tudok, mégsem éltem meg teljesen.

és azt hiszem, éppen ez elől az erő elől menekültem. ez olyasmi, amit nem szeret az egó. persze hogy nem, mert értelmét veszti benne, megsemmisül.
a szabadság, amire mindig vágytam, amiért mindig küzdöttem: ugyanaz ami elől menekültem. 

a böjtnek nemsokára vége, és várom a kihívást, hogyan fogom használni az alatta megtapasztalt türelmet és hozzáállást. hogyan fogok élesben reagálni a megszokott játszmákra, hogyan fogok változtatni a programon.