2010. szeptember 15., szerda

nem minden nap habos torta.. vagy mégis?



 nem, csalok. hiába egészségesebbek ezek a desszertek, nem árt mértéket tartani. sok zsiradékot tartalmaznak, ami nemcsak az alakunknak, de az egészségünknek is árt, ráadásul a magok és édes gyümölcsök (pláne friss gyümölcsök) együtt az emésztőrendszert is megdolgoztatják.

itt azért uralkodtak el mostanság a desszertek, mert - nagy örömömre - egyre többször jönnek "megrendelések". most egy családi vendégségre készültem ezekkel a tortákkal és kakaóbabos trüffelekkel.
a legutóbbi körtetortán elég sokat változtattam, egyrészt most mandulás-datolyás kosarakba került, másrészt a krémből kihagytam a gyömbért. ezen kívül nagyon figyeltem, hogy a körték elég érettek és puhák legyenek, mert a krém csak akkor lesz homogén, és elég édes. a kosárkák közepébe rejtett körtedarabkáknak is szinte olyan puhának kell lenni, mint a krém!




és kivételesen nem felejtettem el mérni..


alap 9 kosárkához:
1 csésze (2 dl) áztatott, hámozott majd teljesen kiszárított mandula
1 csésze magozott, darabolt datolya
pici só (elhagyható)


krém:
1 csésze kesudió
2 csésze érett, hámozott, felkockázott körte
2-3 ek kókuszolaj (ettől hűtőben megszilárdul a krém, de el is hagyható)
(a citromlét kifelejtettem, pedig terveztem bele.. de utólag nem hiányzott)

+ kb 1 csésze körte a kosárkák belsejébe

mivel a mixerem megint feladta a harcot, turmixgépben csináltam mindent. csodák csodája, remekül működött! először a mandulát daráltam finomra pulzáló módban, majd hozzáadtam a datolyát is, és addig aprítottam - az edény faláról időnként lekanalazva a cuccot - amíg gyúrható, de még könnyen szátmálló állagot értem el.
a krém hozzávalóit egyszerűen összeturmixoltam, teljesen homogénre. ez az adag kicsit több mint ami a kosárkákba fér, pont elég lett volna, ha a közepükből kihagyom a körtedarabokat. de nem érdemes kihagyni, mert jó kontrasztja a gazdag krémnek, és kicsit könnyebbé is teszi a desszertet. (a maradék krémet betettem a fagyasztóba 2 kis muffinformában)

* megjegyzés: csak a vacsorán teszteltem, de elégedett voltam az eredménnyel (és a vendégek is): a 2:1 gyümölcs:kesu arány + extra gyümölcs pont elég könnyű lett, mégis krémes és visszafogottan édes, amihez jól passzolt az édesebb alap.

4 megjegyzés:

  1. Évi nagyon szépek ezek a kosárkák!
    puszi

    VálaszTörlés
  2. köszi! :)
    sokkal jobbak lettek, mint a múltkori gyömbéres-körtés. kicsit a nem-túl-édes-mascarponés-gyümölcsös krémeket juttatta eszembe a krém..

    VálaszTörlés
  3. Évi, ajándék vár nálam!
    Kukkants be légy szíves, puszi!

    VálaszTörlés