2009. július 30., csütörtök

rakott zöldbab paradicsommal


ezt a mai ebédet közösen dobtuk össze édesanyámmal. ez már csak azért is ritkán fordul elő, mert teljesen más elképzelések szerint főzünk, ő például egy félóráig is főzte volna szerencsétlen zöldbabot sütés előtt - szóval nem egészen osztja a reformtörekvéseimet, a vegánokat végképp.. ráadásul a rakott zöldbabról is egészen más asszociációink lehettek, ennek ellenére a kaja nagyonis jól sikerült.

ez került bele:
zöldbab
pár szem paradicsom
prézli (teljesőrlésű bio)
szójatejföl (sojade)
szójatejszín (sojade)
bio levespor
olivaolaj

a szójatejfölt összekevertük tejszínnel (kb 2:1 arányban) és egy kis levesporral. a zöldbabot megpucoltuk, előfőztük (nos én inkább pároltam volna, azt is csak épphogy). a paradicsomot meghámoztuk, felkarikáztuk. ezután egy kiolajozott tepsit megszórtunk pirított prézlivel, erre került a zöldbab, a szósz, a paradicsomkarikák és végül megint prézli, aztán irány a sütő.

2009. július 26., vasárnap

gasztrozófia avagy az étkezés bölcselete

a gasztronómia mellett nálam fontos a gasztrozófia, a tudatos táplálkozás is. most -részletekben- kíséletet teszek a lassan egy évtizednyi olvasgatásom, tanulmányaim és tapasztalataim összefoglalására, legalábbis a fontosabb dolgok összeszedésére. akár saját magamnak, akár abban a reményben hogy valaki másnak is hasznára válik.
(mindez persze nem azt jelenti, hogy mindig mindenhez tartom is magam és soha nem csábuok el.. de fontos hogy mienk legyen a választás, ne tudatlanságból kövessünk el hibát "minden gondolkozó embernek kötelessége megismerni az egészséges élet törvényeit. milton szerint az értelem pokollá teheti a mennyországot és mennyországgá a pokot" /gandhi)

ma újrafelfedeztem a könyvespolcon dr oláh andor - kállai klára - vadnai zsolt reformkonyháját(1985). sokmindent remekül összefoglal, úgyhogy eldöntöttem, közzéteszek ezt azt.

részemről mindenben a természet híve vagyok, így van ez a konyhával is. a mai étkezési szokások hihetetlenül eltávolodtak a természetestől, köszönhető ez a városi rohanásnak és az élelmiszeriparnak. sajnos ha szeretnénk is, sokszor szinte lehetetlen minden külső nyomással dacolni, és például frissen őrölt gabonából kenyeret sütni, frissen szedett biozöldségekből főzni. de mindenképpen meg kell próbálnunk minél kevésbé finomított, -feldolgozott, jó minőségű alapanyagokkal készíteni az ételeinket, ha sokáig egészségesek szeretnénk maradni.
ez az, amit szerintem nem lehet megcáfolni. sokféle élelmiszerről, diétáról, táplálkozási elvről keringenek érvek és ellenérvek, az ember sokszor nem tudja, minek higyjen. együnk-e húst, tejet, tojást, csokit, szóját, mit ehetünk mivel vagy mikor, satöbbi satöbbi. ha elfelejtjük ezt az egészet, és csak azzal foglalkozunk, hogy minél természetesebb formában szerezzük be az élelmiszereket és magunk készítsük el őket, azzal lépünk a legnagyobbat az egészségünk felé. a legtöbb civilizációs betegség ugyanis az agyonfeldolgozott, túlfinomítottt, vegyszerezett, tápanyagszegény és egyhangú ételek miatt alakul ki.

a könyv szerint számos betegségünk fő oka:
a túltápláltság: "1: szív- és érrendszeri betegségek: szívelégtelenség, koszorúér-betegségek, magas vérnyomás, agyi érbetegségek, visszérbetegségek, 2: szív- és légzési elégtelenség külömböző formái, 3: anyagcsere-betegségek: cukorbaj, hiperlipoproteinaemia, köszvény, 4: mozgásszervi degeneratív betegségek (artrózisok) 5: gyomor- és bélbetegségek, epekő, zsírmáj." valamint daganatos megbetegedések stb.
a cukor: "üres kalória", emellett betegségek közvetlen oka is lehet: cukorbetegség, fogszuvasodás, bőrbetegségek, látási zavarok stb. a cukrok gyors felszívódása akutan és egyenetlenül terheli a szervezetet, szemben az összetett szénhidrátokkal (pl teljes gabonafélékből készült ételek)
a túlzott húsfogyasztás: elsősorban szív- és érrendszeri, vérkeringési betegségeket segít elő. megnő a vérben és a vizeletben a húgysav mennyisége (ami például köszvény, vesekő rizikófaktor). meggondolandó az is hogy bármely heveny lázas fertő betegségben ajánlott az állati fehérje mentes diéta ("laboratóriumokban a baktériumok tenyésztésére az egyik legmegfelelőbb táptalaj a húsleves"). a túlzott mennyiségű állati fehérje a belekben rothadásnak indulhat, a keletkezett toxinok pedig a vérbe jutnak, gyengítve, mérgezve a szervezetet. mindezekre a nagyipari hústermelés a ráadás (az állattartás körülményei, vegyszerek, hormonok, antibiotikumok használata, satöbbi)
"ugyanakkor, midőn állatizsír- és -fehérje-, szénhidrát- (cukor- és fehérliszt-) túltápláltság áll fenn, hiányállapot is jellemző az iparilag fejlett országok és a magyarok táplálkozására. általános és elég jelentős a vas-, a kalcium-, a magnézium-, és a fluorhiány, valamint a C- és B-vitamin-hipovitaminózis, de más vitaminoké is."

a táplálkozással összefüggő betegségek száma negyven év felett egyre nagyobb (magas vérnyomás, érelmeszesedés, cukorbaj, hasnyálmirigy-betegség, epehólyag-gyulladás, epekő, májzsugorodás, gyomorhurut, gyomorfekély, székrekedés.. stb), pedig helyes táplálkozással lehetnénk egészségesek egész életünkben!
a helytelen táplálkozás tünetei nem szembetűnőek, a komolyabb következmények nem jeletkeznek rögtön, ezért is legyintenek sokan amikor egészséges táplálkozásról esik szó. de az évek alatt csökken a védekező- és teljesítőképesség, romlik a közérzet, aztán megjelennek a nyavaják és mindezt sokan a természet rendjének tudják be.. holott nem az

rengeteg betegség megelőzhető ha természetes étrenden élünk: sokféle friss idényzöldségen és -gyümölcsön, változatos teljesértékű gabonákon, dióféléken, minél kevesebb állati eredetű táplálékon; kerülve a cukrot, fehérlisztet, élelmiszeripari termékeket, ezeknél is jobban a tartósító-, ízfokozó-, színező-, édesítő-, állagjavító-.. stb szerekkel készülteket.
emellett fontos a lelki egyensúly és a mozgás is (de ez már egy külön fejezet).

szerintem ez a tudatos táplálkozás alapja, amit még rengeteg fontos dologgal lehet kiegészíteni.. folyt köv.

zöldborsópesztós gnocchi


kedvesem nemrégen költözött hozzám, ami a konyhai ténykedésem jelentős átalakulásával jár. nem elég már összedobni valami zöldséges levest, laktatóbb és -hagyományoshoz szokott halandónak- befogadhatóbb étkekkel kell előálljak. erre tett kísérlet a gnocchi, ami rendhagyó módon bolti, de mivel sikere volt, legközelebb beindítom a gnocchigyártó projektet is.

a zöldborsópesztó:
vízben megfőztem egy kis zöldborsót (kb másfél bögrényit) egy gerezd fokhagymával és félretéve pár evőkanálnyit, a maradékot leturmixoltam a levével. hozzákevertem egy fél üveg pestót, egy marék mozsárban összezúzott mandulát és fenyőmagot, a félretett borsót és a kifőtt nudlira borítottam az egészet. mandula és fenyőmag került a tetejére.

2009. július 24., péntek

gazpacho

ez a leves 3 hónapos spanyol tartózkodásom alatt abszolut kedvenccé vált. egy forró nyári napon nem is kell több egy friss hideg levsnél, esetleg egy szelet kenyérrel..

hozzávalók:
1 kg paradicsom
1 nagyobb kígyóuborka
1-2 narancssárga vastaghúsú paprika
1 gerezd fokhagyma
olivaolaj
só

az uborkát, a paradicsomot, paprikát meghámoztam, a fokhagymát megpucoltam és az összes zöldséget leturmixoltam. a végén sót és egy csöpp olivaolajat adtam hozzá, ez ízlés kérdése - ahogy a fokhagyma is, én legközelebb kicsit kisebb gerezdet teszek bele.
a paradicsommagok bennemaradtak, ha nagyon extrát szeretnék átpasszíroznám, de most nem bíbelődtem vele.

2009. július 20., hétfő

sárgarépaleves provanszi fűszerekkel


a krémlevesőrület nálam a sárgarépával kezdődött pár évvel ezelőtt. sokáig csak az egyszerű leveskockás verzió készült, aztán jött a gyömbéres, a koriandermagos és legutóbb a provanszi. ma ez utóbbi győzött.
így készült:
a sárgarépát vékonyan felkarikáztam (minél vékonyabb/apróbb darabokban van a zöldség, annál rövidebb a főzési idő. általában nem főzök semmit 5 percnél tovább, de a répa lassabban fő, és minél keményebb marad, annál kevésbé lesz belőle homogén krém. a reszelésre is gondoltam már, de molyol vele a fene, meg a reszelőt is mosogatni kellene.. szóval egyszerűen hajszálvékonyra karikázom.) forrásvízzel és egy kis gerezd zúzott fokhagymával feltettem főni, sóztam, fűszereztem friss kakukkfűvel, majorannával, rozmaringgal (máskor provanszi fűszerkeverékkel). turmixoltam és szójatejjel krémesítettem, ezutóbbi helyettesíthető növényi tejszínnel is.
kevés krumplival - mint a többi krémleves is - tartalmasabb és krémesebb, de én általában kihagyom.

amarantos-pelyhes kása


ebbe a kásánkba -mely pár napja készült, de net hiányában csak most teszem közzé- ötgabonás pehelymix, amarant, 2 alma és mazsola került, egy kis őrölt kardamommal fűszerezve. tovább nem is részletezem, vízben puhára főztem az egészet. (darált mák és méz is kerülhet a tetejére)

2009. július 8., szerda

spenót-brokkoli leves


ez a mármár bizarrul zöld leves is szerepel a kedvencek listáján. ennél általában sokkal erősebb zöld, de most kicsit több volt a brokkoli, kevesebb a spenót, ezért kicsit halovány lett.

hozzávalók:
kb fele fele brokkoli és spenót
1 gerezd fokhagyma
annyi forrásvíz, amiennyi éppen ellepi
só
frissen reszelt szerecsendió

a brokkolit feldaraboltam, feltettem főni sóval és a megpucolt, felszeletelt fokhagymával. közben megmostam a spenótot, azt is rádobtam, átkevertem és már el is zártam a gázt. a krémleveseket még rövidebb ideig főzöm mint a töbi ételt, épp csak annyira hogy könnyebben vigye a turmixgép. érdemes egészen apróra/vékony szeletekre darabolni a zöldségeket, az tovább rövidíti a főzési időt. a szerecsendiót a végén szoktam hozzáreszelni, ezt most kifelejtettem, de így is jó volt. brokkoli helyett szoktam cukkinivel is készíteni.